Előadások Vas megye történetéről II. - Vas megyei levéltári füzetek 6. (Szombathely, 1993)
A Vas Megyei Levéltár nemzetközi kapcsolatai - Tilcsik György : Adalékok Wimmer Ágoston 1848. évi tevékenységéhez
Kossuth -tekintettel arra, hogy ekkor már megkezdődött a kétforintos bankjegyek nyomtatása- közölte Wimmerrel, hogy a számozást végző gép árát a Wodianer bankház fogja kiegyenlíteni, végezetül pedig kijelentette, hogy nagy várakozással tekint Wimmer Palmerstonnal tervezett találkozója elé. 21 A felsőlövői lelkész Kossuth ezen elvárásainak -tegyük hozzá önhibáján kívül- nem tudott megfelelni. A Cotton & Co. cég támogató levelének hatására Palmerston fogadta ugyan őt, mely találkozón Wimmer nyilván Kossuth instrukcióinak megfelelően exponálta az államkölcsön és a két főkonzulátus felállításának kérdését. Palmerston -nem igazán váratlanul— teljesen elutasító módon reagált, és így ebben a vonatkozásban Wimmer Ágoston 1848. évi második londoni útja teljesen eredménytelen maradt. 22 Az ágyúnaszád és a lőkupakok vásárlása is kútba esett végül, ám a lőfegyverek megérkeztek Magyarországra. El egy legenda -bár ezt semmilyen forrás nem támasztja alá és amelyet egyébként Wimmer legtöbb kutatója kritika nélkül átvett- amely szerint a felsőlövői lelkipásztor e fegyvereket bibliaszállitmanynak álcázva csempészte be az országba. A fegyverekért járó 110.000 forintból Kossuth -ígérete ellenére-augusztus 19-én csak 30.000-et utaltatott át, míg a maradék 80.000 forint kifizetéséről csak késve, Batthyány szemrehányása nyomán, szeptember 9-én intézkedett. 23 Wimmer 1848 augusztusának végén tért vissza Magyarországra. 24 Részletesen informálta Kossuthot útjának eseményeiről, és szeptember elején már otthon volt. 25 „Tehát ismét felsőlövői helyemről írok, miután ezennel a politikai sürgés-forgásból kiszálltam. -olvasható egy ezidőtájt kelt, németül írt levelében. Mindez azonban nem tartott sokáig. Jellacic horvát bán 1848. szeptember 11-én közel 50.000 főnyi serege élén Légrádnál átkelve a Dráván, a bécsi udvar tudtával és anyagi támogatásával Magyarország területére lépett azzal a nem titkolt céllal, hogy a Batthyánykormány hatalmát megdöntse. A bán szinte ellenállás nélkül vonulhatott a Balaton déli partján a főváros felé. Ekkor -egészen pontosan szeptember 24-én— Kossuth alföldi toborzókörútra indult és egy népfelkelésre buzdító, szózatot adott ki. Ez a nevezetes felhívás természetesen eljutott Vas megyébe, közelebbről Wimmerhez is, aki azt saját elhatározásából lefordította németre. Pontosabban nem lefordította, hanem „...német nyelvre szabadon fordétott..."-a. „...s céU 193