Előadások Vas megye történetéről II. - Vas megyei levéltári füzetek 6. (Szombathely, 1993)

A Vas Megyei Levéltár nemzetközi kapcsolatai - Harald Prickler : Vas megye szőlőhegyei - nemzetközi találkozások színhelyei

úgy alapja volt a Sziléziába, Lengyelországba, Morvaországba és Csehországba irányuló távolsági kereskedelemnek, amelyben a 17. században mind a Batthyányak, mind az Eszterházyak növekvő mértékben részt vállaltak. Ily módón néhány egykori várszőlő-birtok, mint saját uradalmi szőlőkert a megye földesurainak a kezébe került, azonban egykori birtokosának a nevét, amely a korábbi tulajdonviszonyokra tartósan emlékeztetnek, megtartották. A magyar szőlőkerttulajdonról szóló adás-vételi vagy öröklési okmányokban, adománylevelekben és hasonló leltári forrásokban található, elszórt tudósításokon kívül a 16. század eleje óta, mindenekelőtt a stájer rendeknek a stájerek „legális" magyar szőlőbirtoklását és borimportját felmérő ellenőrzési intézkedések nyomán keletkezett iratokban gazdag információkat találunk. 1524-ben például 1501-et tűzték ki határévnek. Ezen évet megelőző stájer tulajdonban lévő magyar szőlőkerteket elismerték, a későbbi szerzeményeknek nem engedélyezték az importot. Hasonló felméréseket később is gyakran készítettek, és bár ezek mindig hiányosak voltak és alig vezettek a remélt sikerhez, azonban -mint már említettük— a 15. századig visszanyúlólag sok értékes adattal szolgálnak. Egy második, módfelett fontos forráscsoportot képeznek az egészen a 16. század közepéig visszanyúló a körmendi hercegi Batthyánylevéltárban -jelenleg a budapesti Országos Levéltárban őrzött— és a Kőszeg város levéltárban található hegy vámkönyvek, lajstromok, amelyekben tartalmazzák az egyes szőlőkert-tulajdonosok neveit, a szőlőkertek ill. a hegy urának beszolgáltatandó hegyvám, ius montanum nagyságát. A hegyvám többnyire egy meghatározott nagyságú szőlőskert területéről bizonyos nagyságú mustból, ritkábban pénzjáradékból állt. A Batthyány-féle okiratokban ezek a lajstromok többnyire dézsmalajstromokkal vannak kombinálva, úgyhogy ebből az évi szüretmennyiség is leolvasható. Egy harmadik forráscsoportot képeznek a promontoriumok dűlőnevei, amelyek gyakran az egykori tulajdonosokat felidéző nyelvi emlékeket őrizték meg. A dűlőneveket néha a hegyvámkönyvek vagy a dézsmalajstromok őrizték meg, a 19. század közepétől azokat a telekkönyvi térképeken és magukban a telekkönyvekben is megtaláljuk áthagyományozva, de a 16. századival szemben gyakran már egy erősen megváltoztatott formában ill. kevesebb számban. 166