Tóth Péter: Vas vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái II. 1601-1620, 1631-1641. - Vas megyei levéltári füzetek 5.
Vas vármegye közgyűlési jegyzőkönyvei 1601-1620
1099. (I. 286.) A vármegye közönsége ismét elvégezte a jegyző fizetésére szolgáló összeg kivetését: eszerint minden egyes ház után 20 dénárt, a birtokos nemesek személye után 25 dénárt, az egytelkes nemesek személye után pedig 10 dénárt kell erre a célra beszedni a szokásos büntetés, vagyis a kivetett összeg kétszeresének a terhe alatt. A pénz beszedése a szolgabírák feladata, akik 15 napon belül kötelesek azt elvégezni. VAS VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSE 1608. július 9. Szombathely 1100. (1.287.) Ami a felséges főherceg parancsát illeti az egy forintos adó harmadik alkalommal való beszedésével kapcsolatban (lásd az 1095. számú regesztát), a vármegye közönsége a következő határozatot hozta: jóllehet a lakosság az anyagi javak tekintetében teljesen kimerült és rendkívüli módon megfogyatkozott, a jelen szükségben mégis engedelmeskednek a parancsnak és harmadik alkalommal is felajánlják ezt az adót. Eszerint minden egyes jobbágy- vagy zsellérház után — a helyesbített összeírás alapján — egy forintot kell a már korábban meghatározott büntetés terhe alatt 15 napon belül az adószedők kezéhez fizetni/ 1101. (1.287.) A vármegye közönsége a számadások ellenőrzésének végleges határnapjául Szent István király ünnepét (augusztus 20-át) tűzte ki, mivel megkezdődött az aratás és ez nagyban akadályozza a munkát. Elrendelte továbbá, hogy az aratás végeztével meg kell az ellenőrzést gyorsítani, s ennek érdekében vegyenek benne részt a jelenlegi alispánok, valamint Cziráky Mózes (egregius magister), a királyi ügyek igazgatója is. 1102. (1.287.) Pataky János (egregius) Hásságyi Borbála asszonynak (generosa), Vilhelmy János (egregius) házastársának a nevében és személyében protestációt terjeszt elő és egyszersmind 310 forint összeggel inti Prosznyák Erzsébet asszonyt, néhai Bakó Gergely (egregius) özvegyét és felszólítja a nevezettet a Rátót possessióban, valamint a Zala megyei Vaspör possessióban fekvő birtokrészek visszaadására; a közgyűlés a dologban való intézkedésre Kisfaludy Balázs alispánt és Káldy Ambrus szolgabírót (egregii) küldte ki. 42 VAS VARMEGYE KÖZGYŰLÉSE 1608. július 24. (f. V., in profesto fest. Jacobi apostoli), Vép oppidum 1103. (1.289.) A közgyűlésen követeik útján - akik rendelkeztek a megfelelő megbízólevelekkel — a következő főurak képviseltették magukat: a főispán úr, a győri püspök úr, továbbá Batthyány Ferenc, gróf Zrínyi Miklós, Török István és Széchy Tamás. 74