Tóth Péter: Vas vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái II. 1601-1620, 1631-1641. - Vas megyei levéltári füzetek 5.
Vas vármegye közgyűlési jegyzőkönyvei 1601-1620
megfontolván mégis a hazának e mostani végső szükségét és engedelmeskedni akarván őfelsége parancsának, a közgyűlés a következő határozatot hozta: ezen egyetlen és egyszeri alkalommal felajánl minden, a törőknek nem hódolt füst után egy magyar forintot, a hódolt füstök után, illetve a Zala vármegyében lévők után (mivel ezek valamennyien hódoltak) fél forintot, vagyis 50 dénárt. A felajánlott összeget Keresztelő Szent János születésének az ünnepéig (június 24-ig) tartozik mindenki az előbbi perceptorok kezéhez adni; akik pedig ezt elmulasztanák, azokat a korábbi, hasonló tárgyban hozott rendelkezések szerint kell büntetni és a büntetést bírságlevél nélkül, azonnal meg kell venni rajtuk. 1090. (I. 283.) Ami a töröknek hódolt helységek határjárását - annak meghatározását tudniillik, hogy mely falvak hódoltak a töröknek és melyek nem — illeti, ennek elvégzésére a közgyűlés a két vármegyéből Ráttky Menyhértet, őfelsége hadainak a kapitányát és Ördögh Simont (egregii), Zala vármegye egyik alispánját választotta meg. 1091. (I. 284.) A közgyűlés a következő határozatot hozta: levelet kell í'rni a főherceg őfelségének és meg kell kérni, hogy találjon valamilyen biztos és békés módot a felajánlott élelmiszerek elosztására, hogy azokat ne vesztegessék el sok részre. Az történt ugyanis, hogy bár Ráttky Menyhért úr rendelkezése értelmében az élelmiszereket a Kanizsával szemben lévő végvárak között kellett volna szétosztani, a Veszprém várában állomásozó hőpénzesek azonban elragadták annak egy részét, a Tihany várában állomásozok pedig kivinni sem engedték az összegyűjtött élelmet az ottani birtokról. 1092. (I. 284.) Gróf Zrínyi Miklós és Széchy Tamás követei protestációt terjesztenek elő, amely szerint a megnevezett uraik igen nagy költséggel bizonyos számú lovas katonákat állítottak ki és küldtek őfelsége táborába és parancsnoksága alá, s ezért a most megajánlott egy forintos adót semmilyen módon nem tudják megfizetni. A mondott követek semmit nem ígérhetnek e tárgyban, ezért úgy határoznak, hogy hazatérnek uraikhoz, tájékoztatják őket a közgyűlés határozatáról és ahogyan a nevezett urak döntenek, ahhoz fogják alkalmazni magukat. 1093. (I. 284.) A közgyűlés úgy határozott, hogy teljes egészében eltiltja a katonák számára való legeltetést és érvényben hagyja az ebben a tárgyban korábban meghozott rendelkezéseket. 1094. (I. 284.) Hetyey János (egregius), Magyarország nádori helytartói hivatalának ítélőmestere ünnepélyes protestációt terjeszt elő, amely szerint Szelestey Ádám (egregius) a Csempész-családtól zálogba vette a Szentgyörgy possessio határában lévő malomnak egy bizonyos részét, s ezáltal megsértette a szomszédság jogát (ius vicinitatis), amelyet a nevezett protestáló azon malom birtokában már több, mint tíz esztendeje gyakorol. Egyúttal inti is Szelestey Ádámot a malomrész átadására, letéve a vármegye közönsége előtt a zálog összegét. 72