Tóth Péter: Vas vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái II. 1601-1620, 1631-1641. - Vas megyei levéltári füzetek 5.

Vas vármegye közgyűlési jegyzőkönyvei 1601-1620

haladéktalanul figyelmeztessék az ilyesfajta katonákat, az általuk elkövetett gonosztette­kért pedig büntessék meg azokat. 1005. (1.260.) A vármegye közönsége elrendelte, hogy az alispán urak az erről kia­dott korábbi határozatokban foglaltaknak megfelelően folytassák és fejezzék be a Rába folyó partjainak az eltorlaszolását, s a torlaszokat mindenütt megvizsgálva, újítsák fel és állítsák helyre azokat. Felhatalmazást kapnak továbbá arra is, hogy a nem engedelmes­kedőkön megvegyék a szokásos büntetést. 1006. (1.260.) Arra az esetre, hogy ha valamilyen ellenséges beütés történnék, vagy pedig ha tudomást szereznének az ellenség ilyen irányú szándékairól, a vármegye közön­sége a következőképpen rendelkezett: semmilyen további gyűlésre vagy határozathoza­talra nem várva, mind a nemesek, mind pedig a jobbágyok az alispánok és a szolgabírák parancsára azonnal fogjanak fegyvert, vonuljanak a szokásos őrhelyekre és maradjanak ott mindaddig, amíg a szükség megköveteli. Az ellenszegülőket pedig a már többször is megszabott büntetéssel kell sújtani. 1007. (1.260.) A nemesek protestációt terjesztenek elő és kijelentik, hogy ha a fő­urak és jobbágyaik nem vesznek részt nagyobb mértékben a fegyveres felkelésben és egyéb közügyekben, akkor ők is meg fogják tagadni, hogy engedelmeskedjenek a fenti rendelkezésnek (lásd az előző bejegyzést). 1008. (I. 261.) Sindli Lénárt deáknak (litteratus) és feleségének a Radovan István (nobiles) ellen folytatott perét, mivel Radovan Istvánt az urai távoli helyre küldték és egyébként is az ország közügyeivel foglalatoskodik, a vármegye közönsége a nevezett fél visszatértéig felfüggesztette. 1009. (1.261.) A közgyűlés a korábbi felajánlásnak megfelelően ingyenmunkásokat ajánlott fel Hertelendy szolgabíró járásából Körmend oppidumnak az építésére; az ezzel kapcsolatos kivetést az alispán úr fogja elkészíteni. 1010. (1.261.) A vármegye közönsége úgy határozott, hogy az állandó katonaság fenntartása módjának és rendjének a megszabását a legközelebbi, Sopron vármegyével közösen tartandó közgyűlésre halasztja. E dolog tekintetében tehát meg kell keresni a főkapitány urat, hogy tájékoztassa az alispánokat a közgyűlés időpontjáról és helyéről egyaránt. VAS VARMEGYE KÖZGYŰLÉSE 1607. november 19. Szombathely 1011. (1.262.) Legelőször is felolvasták a felséges fejedelemnek, Ausztria főherce­gének két parancslevelét, amelyek közül az első az ezer főnyi német vértes katonasággal kapcsolatos, a második pedig a rablók elleni fellépéssel. 56

Next

/
Thumbnails
Contents