Tóth Péter: Vas vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái II. 1601-1620, 1631-1641. - Vas megyei levéltári füzetek 5.
Vasvármegye közgyűlési jegyzőkönyvei 1631-1641
ge a következő határozatot hozta: Kőszeg civitas Szent Mihály arkangyal ünnepéig (szeptember 29-ig) jelölje ki a határok felülvizsgálatát elvégző biztosait, addig is azonban mindkét fél a törvényben megszabott büntetés terhe alatt tartózkodjék a vitatott terület használatától, az ott való faizástól és más haszonvételek beszedésétől. Ha pedig Kőszeg városa a mondott határnapig elmulasztaná a biztosok kiállítását, akkor — amint azt már előbb is felajánlották — a vármegye méltó tekintetbe fogja venni a Patthy-család és a többi birtokos érdekeit. VAS VARMEGYE KÖZGYŰLÉSE 1637. június 30. (f. III. p. fest. Petri et Pauli apostolorum), Szombathely 1702. (II. 33-34.) A közgyűlés előtt - amelyen az alispánok és a tehetősebb nemesek voltak jelen — felolvastatott ő császári és királyi felségének a levele, amelynek tárgya: a Szunyogh Gáspár (magnifícus) által összeírandó és állítandó katonák dolga. — A vármegye közönsége úgy határozott, hogy az ügy tárgyalását elhalasztja addig, amíg a nevezett kapitány úr meg nem sürgeti azt. 1703. (II. 34.) Az ingyenmunkákkal kapcsolatban a vármegye közönsége úgy rendelkezett, hogy intézkedjenek a korábbi határozatoknak megfelelően e tekintetben azok a szolgabírák, akiknek járásaira a dolog tartozik. 1704. (II. 34.) A vármegye közönsége a Mura folyó partjainak az eltorlaszolására kiküldte az egyik szolgabírót és melléje adta Gombosy János alszolgabírót, valamint Kelcz Jakabot, Fatter Mátyást és Lutter Lászlót. VAS VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSE 1637. augusztus 5. (in profesto Transfigurationis Domini), Szombathely 1705. (II. 34.) A közgyűlés — amelyen jelen voltak az alispánok és a tehetősebb nemesek, valamint a főurak követei is — Pápa vára alkapitányának a megkeresésére a következő határozatot hozta: az alispán úr rendelkezésének megfelelően az 1637. esztendei ingyenmunka megváltása címén beszedett pénzt át kell adni a mondott végvárnak. Ami pedig a most folyó esztendőt 116 illeti, mindenki tartozik az ország törvényeinek megfelelően elvégezni az ingyenmunkát, oly módon, hogy a munkások ezen augusztus havának 15. napján kötelesek a helyszínen megjelenni és másnap a munkát elkezdeni. A munkások elöljárója Ughy János esküdt lesz. 1706. (II. 34.) A közgyűlés előtt felolvastatott ő császári és királyi felségének azon levele, amelyben országgyűlést hirdetett a Karok és a Rendek számára. — A vármegye 212