Tóth Péter: Vas vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái II. 1601-1620, 1631-1641. - Vas megyei levéltári füzetek 5.

Vas vármegye közgyűlési jegyzőkönyvei 1601-1620

felelően. Miután pedig a nevezett Nádasdy Tamást megválasztották a megyei katonaság kapitányává és ő táborba vonulni kényszerült, akkor társa, a másik alispán beszedett va­lamely nagyon csekély hátralékot, s átadta azt neki, beleszámítva a hópénzébe, amely nyolc hónapon keresztül havi 40 forintot tett ki. — Mindezek alapján tehát Nádasdy Ta­másnak semmit sem fizettek ki, ennélfogva nem is lehet őt semminek a megfizetésére sem kényszeríteni. 1450. (1.421.) A főispán úr megkeresésére a vármegye főurai és nemesei felaján­lották, hogy ki-ki a tehetsége és jóakarata szerint fog karókat, gerendákat és fatörzseket adni és szolgáltatni Sárvár oppidum sáncának az építéséhez és megerősítéséhez. A köz­gyűlés pedig elrendelte, hogy Guary Miklós szolgabíró teljes járásából a nemesek és a nem nemesek egyaránt minden egyes ház, vagyis füst után állítsanak ki egy fejszékkel, ásókkal és kapákkal felszerelt embert, s az így kiállítottak 12 forint büntetés terhe alatt tartoznak egy héten keresztül dolgozni az erődítési munkálatokon. 1451. (1.421.) A vármegye közönsége bizonyságlevelet adott ki Mátéfalvay Mátyás (egregius) számára arról, hogy semmilyen jószágot sem birtokol a néhai Vásárhelyi Ist­ván után maradt javakból, s ennélfogva őt semmiféle olyan hátraléknak a megfizetésére nem lehet kötelezni, amelyet a nevezett örököseitől követelnek. Zrínyi Miklós dunántúli főkapitány 1617. november 12-i levele sajátkezű aláírásával 158

Next

/
Thumbnails
Contents