Tóth Péter: Vas vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái II. 1601-1620, 1631-1641. - Vas megyei levéltári füzetek 5.

Vas vármegye közgyűlési jegyzőkönyvei 1601-1620

kitevő pénzösszegnek a kifizetése, amelyet a vármegye főurai és nemesei a személyes felkelés helyett felajánlottak. 71 1313. (1.364.) A mondott ezer magyar forint kifizetésével kapcsolatban az alább nevezett főurak követeik útján a következőképpen nyilatkoztak: — a kalocsai érsek úr kijelenti, hogy semmit sem ad, mivel ő személy szerint elég katonát állított ki; — a főispán úr megígéri, hogy a vármegye korábbi felajánlásának megfelelően fizetni fog a jószágai után; — Batthyány Ferenc úr megígéri, hogy eleget tesz a vármegye felajánlásából reá háruló terheknek, azzal a feltétellel azonban, hogy ha minden főúr és nemes teljes egészében megfizeti a részét; — Zrínyi gróf úr úgyszintén felajánlja, hogy fizetni fog, de követei, ahogyan azt már ko­rábban is megtették, most is intik a perceptort, hogy az éppen folyó pénzben vegye fel a kivetett összeget, vagyis olyan pénzben, amelynek forgalma még nincs megtiltva. 72 VAS VÁRMEGYE KÖZGYŰLÉSE 1612. június 4. (f. II. p. fest. Ascensionis Domini), Szombathely 1314. (1.365.) A közgyűlésen más követekkel együtt jelen volt a főispán úr küldöt­te, Radovan István (egregius) is. 1315. (1.365-366.) Az Egerszeg végvárában állomásozó, Ráttky Menyhért (genero­sus) kapitány parancsnoksága alá rendelt katonák, semmibe véve az ország köztörvénye­it és a vármegyének az ebben a tárgyban kiadott rendelkezéseit, nevezett kapitányuk kü­lönös rendelésére előbb itt, ebben a vármegyében, utóbb pedig a Vassal összekapcsolt és szövetkezett Sopron vármegyében, tudniillik Bő possessio határában legeltetni kezd­tek, nem riadván vissza emellett attól sem, hogy itt is és ott is különféle egyéb törvény­telenségeket kövessenek el a lakosokkal szemben, s elnyomják őket. Mindezekre tekin­tettel a vármegye közönsége a következő határozatot hozta: ha a mondott katonák az első megkeresésre és felszólításra nem távoznának el a két megye területéről és tovább­ra is szembehelyeznék magukat a törvénnyel, akkor mind a főurak és a nemesek, mind pedig a paraszti állapotú személyek egy emberként fel fognak kelni ellenük és ki fogják innét űzni őket. Azokat a személyeket pedig, akik nem akarnak a katonák ellen fegyvert fogni, ha főurak, 50 forintra, ha birtokos nemesek, 24 forintra, ha nem nemesek, 12 fo­rintra kell pusztán csak a jelen rendelkezés erejével visszavonhatatlanul megbüntetni. 1316. (1.366.) Mivel régtől fogva szoros és kölcsönös kapcsolat van a három szom­szédos vármegye: Vas, Sopron és Zala között, ezért a közgyűlés arról is határozott, hogy fel kell kérni Vághy Györgyöt (egregius), Sopron vármegye alispánját, hogy a fenti ren­124

Next

/
Thumbnails
Contents