Előadások Vas megye történetéről - Vas megyei levéltári füzetek 3. (Szombathely 1990)
Kövesdi László : Vas megye gazdasági fejlődésének fő vonásai 1945 után
fiatal hajtásait. A párt III. megyei értekezlete a mezőgazdaságban levő gondok megoldását a földművesszövetkezeti mozgalom teljes kiépítésétől várta. 1948. augusztusában az MDP megyei bizottsága szükségesnek tartotta a megyei mezőgazdasági és falufejlesztési terv kidolgozását. A szövetkezetek létrehozását közvetett gazdaságpolitikai eszközökkel is elősegítették. Egyik támogatási eszköz a hitel volt. A termelőszövetkezetek 5 %-os, egyéb szövetkezetek 9-11 %-os, az egyéni gazdák is 9-11, a módosabb gazdák 18 %-os kamatláb mellett kaphattak kölcsönt. (A 25 holdon felüliek nem juthattak kölcsönhöz ) A szövetkezeti mozgalom iránti érdeklődést tanúsítja az 1948. szeptember 5-én Szombathelyen tartott értekezlet. Fontosságát hangsúlyozza a Vasmegye aznapi vezércikke, amely legfontosabb feladatnak a falusi szövetkezetek szervezeti egységének megteremtését, a mozgalom megerősítését, a dolgozó parasztok tömeges részvételét tekintette. Az értekezleten résztvevő központi előadó szükségesnek ítélte a szövetkezetek megtisztítását az antidemokratikus elemektől, amelynek együtt kell járnia a falusi általános szövetkezetek megalakításával. Ez már előjele volt az 1948-as év végén meginduló tömeges és új módszerű szövetkezetesítésnek. Altalánossá vált ekkorra az a felfogáB, amelyet korábban csak néhányan hangoztattak, hogy "az eddig kialakult szövetkezeteket meg kell szüntetni és helyükbe egységes szövetkezeteket kell alakítani." 1948. november 9-én rendkívüli értekezletet tartottak. A központi küldött tájékoztatta a megjelenteket a párt szövetkezeti politikájáról, hangsúlyozta a szövetkezeti gondolat terjesztésének fontosságát, ismertette a szövetkezeti politika elméleti kérdéseit. Furcsának tűnik azonban az a kijelentése, hogy "nem szabad ezzel kapcsolatban a tömegek előtt felfedni legközelebbi terveinket". Az érdeklődést tanúsítja, hogy az értekezleten húszan kértek szót. A megváltozott vélemény egy szomorú dokumentumát ismertetném: "Táblás művelésű szövetkezeteink legszembetűnőbb hibája az, hogy a szövetkezet vezetésébe a tagság nem eléggé intenzíven kapcsolódik be, de súlyos hiba az is, hogy ezekben a főleg nagybirtokok helyén alakult és volt uradalmi cselédek85