Előadások Vas megye történetéről - Vas megyei levéltári füzetek 3. (Szombathely 1990)

Tilcsik György : A liberális és konzervatív erők küzdelme Vas megyében az 1843/44. évi országgyűlésre szóló követutasítás kidolgozása kapcsán

társai ellen vizsgálat lefolytatását kezdeményezte** A köz­gyűlés -nyilván már a botrányhősök távollétében- "...vérző sziwel emlékezvén azon gyászos pillanatokra, melyekben a ne­mesi jogok legszentebbike, a szólás! tanácskozási szabadság tapodtatott le a fölizgatott tömeg által, ennek elkövetői, úgy okozói iránt tiszti vizsgálatot..." ^ rendelt el, amely­nek lefolytatására egy, a főispáni helytartó elnöklete alá rendelt háromtagú bizottságot küldött ki, s egyúttal a járási fő- és alszolgabirákat utasította, hogy e bizottság munkáját mindenben segítsék és támogassák. *• Három nappal később, április 8-án ismét közgyűlésre ke­rült sor Vas megyében. Időközben ugyanis megérkezett Szombat­helyre a március 15-én kelt királyi meghívólevél, mely az or­szággyűlést 1843. május 14-ére hívta össze.. A követválasztó kongregáció Békássy Imre alispánt és Tóth Lajos táblabírót delegálta Pozsonyba. * 7 összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy az 1839/40. évi or­szággyűlést követő időszakban a Vas megyei közgyűléseken, kü­lönösen pedig az 1843-ban esedékes diétára szóló követutasí­tások kidolgozásával megbízott választmány ülésein a társa­dalmi átalakulás és a nemzeti megújulás csaknam valamennyi fő kérdése napirendre került. Az országgyűlési választmány által megvitatott kérdések sokfélesége a Vas megyei politikai közé­let erőteljes megélénkülését, a választmány előterjesztésé­nek tartalma pedig azt bizonyította, hogy az 1841 és 1843 kö­zött a Pesti Hírlap által az egész országba szétsugárzott kossuth-i eszmék megyében nemcsak visszhangra, hanem követők­re is találtak. A liberalizmus térnyerése azonban Vasban is kiváltotta a konzervatív erők növekvő aktivizálódását. Az ed­dig feltárt források alapján úgy tűnik, hogy a tárgyalt idő­szakban a csaknem teljes egészében a liberalizmus elveit val­ló megyei tisztikar, kiegészülve több, a haladás pártján álló nagybirtokos nemessel -jóllehet 1840 és 1843 között mindvégig határozottan kezében tartotta a megye politikai irányítását, ám- sajnos éppen a legdöntőbb pillanatban szenvedve veresé­get, nem tudta megakadályozni, hogy a konzervatív erők a be­folyásolható és megvesztegethető, egyszersmind politikai szempontból kifejezetten értéktelen, de az adott esetben és 130

Next

/
Thumbnails
Contents