Tóth Péter: Vas vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái I. 1595-1600. - Vas megyei levéltári füzetek 2.

Regeszták

egyház püspökének a nevében és személyében, azért, mert a vármegye oly sokszor figyelmeztetett közönsége semmi­lyen gondot sem fordít arra, hogy ellássa élelmiszerek­kel a püspöknek a csaknem az ellenség torkában lévő, Ke­sző nevezetű várát. Ha tehát ezt az oly fontos helyen.lé­vő várat az élelmiszerek hiánya miatt valamilyen vesze­delem érné,amit Isten ne adjon, azt senki ne tulajdonít­sa a püspök hanyagságának, mivel - mint maga mondja - elég­telen a várnak a szükséges élelmiszerekkel való ellátására. 160. A közgyűlés azt a határozatot hozta, hogy a Sárvár várá­nak építésére oly sokszor megajánlott segítséget most már minden további késedelem nélkül teljesíteni kell. 161. Ebergényi Péter protestációt terjesztett elő Nádasdy Pál és Zichy György gyermekeinek a személyében Koroknay Ber­talan (nobilis), valamint néhai Ostffy Mihály (egregius) özvegye és gyermekei ellen, azért, mert arra törekednek, hogy elidegenítsék néhai / / (egregius) birtokait, ame­lyeknek az ország törvényei szerint a protestálókra, mint jog szerint való örökösökre kell szállni. Kijelenti to­vábbá, hogy a protestálok senkinek sem akarják átengedni ezeket a reájuk szállott birtokokat, hanem meg akarják tartani. 162. Puchjanicz János, a zágrábi egyház kanonokja és a pornói apátság prefectusa protestációt terjesztett elő a mondott (zágrábi) káptalannak, tudniillik a pornói apátság admi­nisztrátorának a személyében Bellovits Mátyás (egregius) ellen, mivel ez a mondott apátság Pornómindszent nevű

Next

/
Thumbnails
Contents