Tóth Péter: Vas vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái I. 1595-1600. - Vas megyei levéltári füzetek 2.

Regeszták

538. Sály Miklós protestációt terjeszt elő súlyos panasz formá­jában Keserű István (egregius) ellen, jelentvén, hogy a ne­vezett feleségét árváival és házi eszközeinek egy részével együtt elkergette a Gasztony possessioban lévő házából, vagy is nemesi kúriájából, vele szemben ellenség módjára viselke­dett, magát a kúriát pedig - amely egyébként az asszonyt és a gyermekeit illetik - a maradék házi eszközökkel együtt el­foglalta és erőhatalommal most is elfoglalva tartja, 539. A közgyűlés az alábbi utasítást adta ki a vármegye ország­gyűlési követei számára: 1. A követek vármegyéjük nevében köszöntsék hivatalos tisz­telettel az országgyűlésen megjelent Karokat és Rendeket. 2. A követek értsenek egyet minden olyan határozattal, a­mely hasznosnak látszik az ország, a szerencsétlenségbe sodort haza számára. Ne szolgáltassanak okot semmilyen ci­vakodásra, hanem Istentől kapott okosságuk szerint vegyenek részt a tárgyalásokban. 3. Megfelelő szavakkal terjesszék az országgyűlés elé mind­azokat a terheket, amelyektől e vármegye szenved: neveze­tesen az ellenséges betörések miatti, évek óta tartó készen­létet, az erre fordított költségeket, a terméketlenségeket, az élelemhiányt, a hazai és külföldi katonaság szabadossá­gát és törvénytelenségeit, a határoknak az osztrákok által történt elfoglalását, vagyis mindazt, ami a megye lakossá­gát végső nyomorúságba taszította. Egyben kérjék ezen ter­heknek a csökkentését. 4. Könyörögjenek őfelségéhez, hogy méltóztassék más, alkal­masabb helyre vezényelni az ide beszállásolt vallonokat, tekintettel a vármegye nyomorult állapotára. Ha ez nem tör­ténik meg, semmi szín alatt nem lehet több adót kicsikarni a vármegyétől.

Next

/
Thumbnails
Contents