Az élet megindulása és az újjáépítés kezdetei Vas megyében 1945-48 - Vas megyei levéltári füzetek 1.

A Sárvári járás főjegyzőjének jelentése a járás politikai, gazdasági és társadalmi helyzetéről (1947. febr. 27.)

Mivel a fentebb előadottak szerint községünkben minden fettétel megvan ahhoz, hogy az itteni műselyemgyár helyén egy ujabb gyárüzem létesüljön, már most szeret­nék az illetékes kormánykörök figyelmét egyrészt községünket sújtó munkanélküliség­re, másrészt ennek végleges kiküszöbölésére szolgáló uj gyárüzem létesítésének elő­mozdítására ráirányítani. Bár községünk is szándékozik a hároméves terv keretébe beillesztendő község­fejlesztési törekvéseiről részletes tervet készíteni, melyben a szóbanforgó gyárala­pitás első helyet fogja elfoglalni, mégis már ezt megelőzőleg - tekintettel a nagy mun­kanélüliség miatti sürgősségre már most tisztelettel kérjük, méltóztassék mindent elkövetni, hogy községünk a volt műselyemgyár üzemi épü­leteinek felhasználásával mielőbb egy uj, életképes Sárvár adottságainak leginkább meg­felelő, legalább 500 munkást állandóan foglalkoztató uj gyárat kapjon, illetve hogy itt egy ily gyárüzem létesüljön. Azt, hogy mily gyáralapitás lenne legcélszerűbb, azt a körülmények beható isme­retével a kormányzatra bízzuk. Mégis szükségesnek tartanok, hogy szakértőkből álló bizottság mielőbb szálljon ki Sárvárra s itt a helyszínen tanulmányozza a községünk jö­vője szempontjából oly nagy horderejű kérdést, amikor is a lehetőségek és a rendelke­zésre álló megoldások konkretizálhatok lennének. Végül előadjuk, hogy ezen felterjesztésünket egyidejűleg a Miniszter urnái is benyújtottuk. Sárvár, 1947. január 28. Tisztelettel: Budai László Tiprits József vezetőjegyző városbíró (VamL Sárvár nagyközség iratai 514/1947. sz.) 91. 1947. február 27. A Sárvári járás főjegyzőjének jelentése a járás politikai, gazdasági és társadalmi helyzetéről. Sárvári Járási Főjegyzőtől. 107/1947 sz Tárgy: Közigazgatás fokozottabb ellenőrzése Rend. sz.: 1245/1947. Alispán urnák Szombathely Hivatkozással Alispán Ur fenti számú rendeletére folyó évi február havára ese­dékes helyzetjelentésemet az alábbiakban teszem meg: I. Politikai helyzet: A Magyar Kommunista Párt február hónap folyamán a járás több községében 111

Next

/
Thumbnails
Contents