Az élet megindulása és az újjáépítés kezdetei Vas megyében 1945-48 - Vas megyei levéltári füzetek 1.
összefoglaló jelentés a megye szociális helyzetéről (1947. jan. 18.)
Az egyéb tanfolyamok között nőnevelést-, háziipari magyarnóta, tánc, számolás-mérési tanfolyamok vannak. Ezek száma 43, hallgatóik száma átlagosan 30 fő, óraszámuk 60 óra. Ezeket részben a társminisztériumokkal közösen szerveztük meg. Ahol szabadiskola vagy tanfolyam létesítésére nincsen mód, ott szabadművelődési előadásokat szerveztünk. 2180 óra bejelentett előadás szerepel nyilvántartásunkban. Mesedélutánok száma 408 óra, amelyeknek legnagyobb része népmeséket dolgoz fel. 31 kirándulást szerveztünk. Részben a községekben helyben, részben vidékre. 329 műsorral egybekötött alkalmi ünnepélyt jelentettek be ügyvezetők. Műkedvelő előadásokat, táncmulatságokat és hangversenyeket tartottak a vármegye területén nagy számban. Falunapok rendezésével a községek lakosai között a művelődési igényt igyekeztünk felkelteni. Népi hagyományaink felelevenítése, népművészeti termékek bemutatása gazdasági termeivényeink kiállítása célunkat eredményesen szolgálta. A megmaradt népkönyvtárakat átszerveztettük. Állandóan gyarapítjuk és gyarapításukat szorgalmazzuk. Munkánkra a társhatóságok is felfigyelnek. Velük együttműködés kiépítésével a nép felemelése és a demokrácia megerősödése terén eredményesen munkálkodtunk. Szombathely, 1947. jan. 18. Medgyes János felügyelő helyettes (VamL Vas megye alispánja iratai 11.792/1948. sz.) 88. 1947. január 18. összefoglaló jelentés a megye szociális helyzetéről. Vas vármegye és Szombathely thj. város Szociális Felügyelője. 26/1947. Tárgy: 1946, évi összefoglaló jelentés Hiv.sz.: 9112/9/1946. Alispán Urnák! Helyben. Fenti számra való hivatkozással a következőket jelentem.: Az elmúlt évben a Népjóléti Miniszter Urnák egyik igen fontos célitűzése volt, a gyermekétkeztetés megszervezése megnyitása abban az időpontban, amikor legnagyobb volt a rászorultság. Igen sok család volt, akik a télutóra és a tavaszi hónapokra a legminimálisabb élelmiszereket sem tudták biztosítani. A legnagyobb hiány zsiradékban, lisztben és burgonyában mutatkozott. A Népjóléti Minisztérium a szükséglethez képest az étkeztetés céljára igen kevés ellátmányt tudott utalványozni. A kiutalt ellátmány csak kisebb részben fedezte az élelmiszer szükségeletet .Az étkeztetők fenn108