Az élet megindulása és az újjáépítés kezdetei Vas megyében 1945-48 - Vas megyei levéltári füzetek 1.

Oszkó község elöljáróságának helyzetjelentése (1945. ápr. 16.) - A Körmendi járás főjegyzőjének jelentése a közigazgatás megindításáról (1945. ápr. 21.)

4. 1945. április 16, Oszkó község elöljáróságának helyzetjelentése. Oszkó község elöljárósága Sz: 506/1945. Tárgy: Helyzetjelentés Főszolgabiró urnák V A S VÁR Jelentem, hogy a mai napon azaz április 16.-án két kocsival ismét megjelen­tek a 15.-iki jelentésemben jelzett orosz K.H. jelzésű tábori csendőrök. Minthogy a nappali őrség meg volt szervezve, az őrök a bíróval egyetemben azt mondták ne­kik, hogy házkutatást teljesíthetnek, azonban semmit addig elvinni nem szabad, amíg az orosz katonai parancsnok a községben meg nem jelenik, mert azért küldön­cöt küldünk. Erre az illetők minden beszéd és igazolás nélkül a községből eltávoztak. Mai nap délutánján a kommunista párt budapesti két kiküldöttje megjelent a községben s a község lakossága előtt ismertette az uj kormány programját s felhív­ta a lakosság figyelmét, hogy alakítsa meg a kommunista pártot és a földreform bi­zottságot. Az előadás után, amelyen magam is jelen voltam, eltávoztak Olaszfa köz­ségbe. Egyéb különösebb esemény nem fordult elő. Oszkó, 1945. április hó 16. Molnár jegyzó (VamL Vasvári Járás Főjegyzője iratai 782/1945. sz.) 5. 1945. április 21. A Körmendi járás főjegyzőjének jelentése a közigazgatás megindításáról. Körmendi járás főszolgabirájátől. Székel a körmendi városházán. 2/1945. szám. Tárgy: Közigazgatás újbóli megindítása. Melléklet: 2 db. Alispán Urnák Szombathely Jelentem, hogy a körmendi járásban a magyar közigazgatást f. évi április hó 10.-én megindítottam. Jelentem, hogy a Körmenden székelő orosz katonai város­8

Next

/
Thumbnails
Contents