Vas megye múltjából 1986 - Levéltári Évkönyv 3. (Szombathely, 1986)

Kövesdi László: A szocialista iparosítás társadalmi és gazdasági feltételeinek kialakulása Vas megyében

Az újjáépítés és a tervgazdálkodás kiépülése stabilizálta ipari vállalataink helyzetét. Az iparban tevékenykedők helyzete is biztonságosabb lett. A biztonságosabb foglalkoztatásra való törekvés mutatható ki abban, hogy 1949 elején több még magántulajdonban levő üzem munkásai üzemi gyűléseken követelték az államosítást. A társadalmasítás ebben az időben még nem lépte túl az eredményes gazdálkodáshoz szükséges kereteket. A társadalmi termelés kereteibe jól beilleszkedő és közvetlenül bekapcsolható termelési tényezők köztulajdonba vétele nemcsak politikailag, hanem gazdaságilag is indokolt. A központi irányítás szervezetének kiépítése szintén elodázhatatlan szükségszerűség volt. A túlzott társadalmasítás és központosítás azonban súlyos ellentmondások kialakulásának veszélyét hordozta, és a politikai célok és a gazdasági funkciók közötti összhang megbomlását is előidézhette. A korabeli gazdaságpolitika ezzel a veszéllyel nem számolt. Megfontolásaiban támaszkodott az újjáépítés sikereire és tapasztalataira. Feltételezték, hogy nemcsak az újjáépítés, hanem a szocialista viszonyok kiépítésének folyamatai is egyidejűleg és ugyanazok intenzitással kibontakoztathatok az egész országban. Ezzel a gyors átalakulás lehetőségének és az erős, modern struktúrájú ipar létrehozásának az illúzióját is kialakították olyan területeken, ahol ennek feltételei hiányoztak, vagy csak korlátozottan voltak meg. Megyénk egyike volt az ilyen területeknek. E felfogás mellé társult az egyes vidékek gazdasági helyzetéből fakadó sajátosságainak elhanyagolása. A társadalmi és gazdasági fejlesztési törekvések ellentmondásos helyzetet teremtettek az ötvenes évek elején megyénk ipari viszonyaiban. A társadalmi termelésbe közvetlenül bekapcsolódó ipari vállalatok fejlődése stagnált, pedig ezek hordozták a szocialista viszonyok megerősítésének technikai és társadalmi adottságait. Közülük a Szombathelyi Cipőgyár és a Szombathelyi Pamutipar emelhető ki. A cipőgyár 1953-ra 1262 alkalmazottat foglalkoztató nagyüzemmé fejlődött, amelynek termelési értéke 116 millió 452 ezer forint volt. 1 957-ig a létszám és a termelési érték számottevően nem emelkedett. A korszerűsítés és a nagyüzemi szervezet kiépítése 1950-ben kezdődött. Ez év májusában szerelték fel az első futószalagot, majd 1 953-ban gépesítették a szabászatot. A Szombathelyi Pamutipar fejlődése 1 949-ben indult meg, amikor felépült a 120 gépes szövődé. A bővítés lehetővé tette a munkáslétszám gyarapodását is. 1948-ban 800, 1949-ben 926 munkást foglalkoztattak. 1955-ig azonban a szociális beruházásokon kívül egyéb fejlesztés nem érintette a vállalatot. A fejlesztés elmaradása miatt a létszám is csökkent (1950-ben 798, 1 951-ben 773, 1 952-ben 675 munkás dolgozott a gépeken). Az újabb fejlesztés 1955-ben kezdődött, amikor felépült az 56 gépes szövődé. 1957-ben a 70 gépes új szövődé készült el. 1955-től kezdve fokozatosan gyarapodott a foglalkoztatottak száma és 1 957-ben már 1022-re emelkedett a létszám. Az 1950-es években a termelési érték alakulása is egyenetlen volt. 1953-ban 107,5 millióra emelkedett, de a következő években a felére csökkent (1954-ben 50,5 millió, 1956-ban 40,8 millió, 1957-ben 51,2 millió). Számottevő fejlődés a többi könnyűipari vállalatnál sem mutatható ki. A Szombathelyi Takarógyár 1953-ban 41 5 alkalmazottal működött, de a létszám 1 957-re csak 347