Vas megye múltjából 1986 - Levéltári Évkönyv 3. (Szombathely, 1986)

Brenner János: A Szombathelyi Prater a századforduló idején

megfelelt mind az alaprajz fő tagolásának (de nem részleteinek), mind pedig a kor felfogásának. Ez a homlokzat teljesen szimmetrikus elrendezésű, reprezentációs igényességgel kialakítva, ami erős tagolásban, az ablaksor rítmikájában valamint két háromszögletű és egy köríves oromzatban fejeződik ki. A nyugati, víz felőli homlokzat nyugodt és falsíkban tartott ablaksora az utolsó elemében ritmust vált. A déli, park felőli homlokzat kifejezetten sikeresen fogja össze a szimmetrikus épülettömeg, de asszimmetrikus nyílásrendszer valamint a fedélszék tagolódásából adódó helyzetet. A keleti homlokzat szegényessé vált a nyargaló gazdag fa-architektúrájának lebontása után. Az épület alaprajzi és homlokzati elrendezésének elemzése és egybevetése néhány olyan következtetésre ad lehetőséget, ami az említett kiépülési feltételezést támasztja alá. Az alaprajz sajátosságai közül a legszembetűnőbb, hogy nincsen szervezési geometriája abban az értelemben, ahogy azt a századforduló építészete igényelte kúriáknál vagy nagypolgári lakásoknál. így például hiányzik a reprezentatív helyiségek ajtótengelyeinek enfilade (azonos tengelyű) elrendezése (sőt, nemcsak hiányzik, hanem megvalósíthatatlan is lett volna az adott alaprajz lehetőségeinek keretében). Az alaprajz ugyanakkor funkcionálisan kitűnően tagolt, jól áttekinthető és „lakályos" a fogalom otthonosságra és bensőségességre utaló értelmében; ez okból biztos kezű építészi teljesítménynek tekinthető. Az alaprajzi dispozíció legvitathatóbb része, az ebédlő és a gazdasági helyiségek kedvezőtlen kapcsolata, nem a tervből, hanem a helyiségek 1908 utáni felhasználásából eredt; akkor ugyanis az eredetileg ebédlőnek szánt szobát családi okokból elkülönített lakrészként vették igénybe, az ebédlő helyét pedig egy nappali helyiségnek szánt szobában jelölték ki. Mai igények szerint, de bizonyára a maga idejében is, alulméretezett volt az alaprajz szanitér-helyiségei (fürdő, WC) aránya, száma és megközelíthetősége. Az utcai és ez okból a legreprezentatívabban kialakított homlokzat, valamint belső terek elrendezése között észrevehető ellentmondás, nem-megfelelés mutatkozik az 1908 utáni állapotban, ami szintén jelentős átalakítás megtörténtére utal. A homlokzat egyöntetű, szimmetrikus elrendezése, nagyobb motívumokkal operáló igényessége szinte rátétként hat a mögöttes helyiségek heterogén funkciója, mérete és kapcsolata mellett. így pl. a főhomlokzat két oldalsó oromzatának két-két, egyenlő értékű, keretezett és zsaluszárnyas ablaka közül kettő valójában vakablak volt, a harmadik mögött a fürdőszoba helyezkedett el és csupán a negyedik szolgált egy lakószoba megvilágítására. Ugyanakkor viszont maga a homlokzatképzés - az említett ellentmondás mellett is - számos építészeti értéket mutat összkompozíciójában és részleteiben; ezek között említhető a kiérlelt tagolás az egyébként alacsony és nyomott épülettömeg feloldására. Az épület korabeli belsőinek felelevenítésére néhány amatőrfénykép ad támpontot. Ezek általában azt a benyomást keltik, hogy a bútorozás és a berendezés összhangban volt az épület méretbeli és alaprajzi adottságaival. A lakásbelsőben nem látszik törekvés ünnepélyes, reprezentatív térhatásokra. Az egyes bútordaraboknak, berendezési tárgyaknak nem volt egységes formanyelve, mégis összehangoltan és főként lakályosan kapcsolódtak egymáshoz. Az interieurök polgári életvitelre, hagyományra és ízlésre utalnak; „kastély" 321