Vas megye múltjából 1982 - Levéltári Évkönyv 2. (Szombathely, 1982)

Bariska István: A protestáns Kőszeg II. Ferdinánd korában

hogy ő kizárólag a kőszegi magyar protestánsak nevében beszélt csak: „Nem engedhetnek szabadságaikból, inkább életüket áldozzák érte, egyetlen templomot át nem adhatnak, még kevésbé prédikátoraikat és tanítóikat, mert mit tehetnének tanítómestereik ós pásztoraik nélkül, mire lenne jó vagyonuk és életük, ha őket tőlük elveszik."

74 Ekkor érkezett a hír, hogy Sennyey kancellár kíséretével ismét Kőszegre érkezett s szállására, a Koller-házba vonult. Pammer Benedek új erőre kapott, szemrehányásait hallgatva okkal volt a polgárságnak az az érzése, hogy tulajdonképpen a katolikus Gazdag György indulatai sem voltak ellenségesebbek a városbíróénál, akiben nagy változás ment végbe: „Ha nem engednek Őfelségének, ha nem teljesítik óhaját, mielőtt mindent elpusztíttat és szétrombol, még az anyaméhben lévő magzatnak sem lesz kímélet." Pamtmer szavaiban ott kísértett a csepregi példa, Cseprcg pusztulása. Pammer bíró rossz hírekkel kérte bebocsátását a kancellár szállására. Sennyey is elvesztette türelmét, s megismételte lassan megszokott szemrehányását és fenyegetését. Sikertelen maradt a komisszió kísérlete is a templomkulesok megszerzésében, s ők is azzal fenyegetőztek, hogy majd a bécsi vallatások kihozzák, kik voltak a „felbujtók és fokolomposok". A kancellár március 21-én már távozóban volt, nem volt hajlandó fogadni a választó polgárság választmányát, akcióját egyszerűen elkésett gesztusnak minősítette. Ekkor hozta fej Augsburg példáját, az engedetlen Augsburgét, amelynek a császár kemény leckét adott.

76 Pammer városbíró ki akarta kényszeríteni azt a javaslatát, hogy fogadja el a választó polgárság korábbi kompromisszumos elképzelését. A község azonban „hűtlen és rejtőzködő áruló"-nak nevqzte bíráját, aki keserűen fakadt ki e súlyos vádak hallatán: „Jelenteni kénytelen mindezt a komisszárius Uraknak, hogy tudtukra adja ezt, pedig egész életében hű és állhatatos szolgája volt a községnek, életét, tisztességét, vagyonát és vérét tette rá, asszonyát és gyermekeit is kockára tette az elmúlt rebellió idején."

77 Michel Efferl (Öfferl) külső tanácsnok, a német község képviselője még hajlott arra, hogy újabb feltételekről tárgyaljanak valamiféle, szűkebb választmány kiküldésével. A magyar község azonban Eszterházy Miklós nádor közbenjárását követelte: a nádort mint Magyarország királyi helytartóját („als locumtenens vnd Vice Rex dos Vngarlandts"), hogy vallásuk szabad gyakorlatában őket megerősítse. A katolikus nádorba vetett hit valójában paradox helyzetbe hozta a kőszegi protestáns magyar választó községet.

78 1635. március 25-én Szolomi Szabó György külső tanácsnok és Nagy Márton, a választó község delegáltja már jelentést tettek Eszterházynál történt meghallgatásukról. Eszterházy Miklós nem vállalhatta a tanácsadó szerepét a kőszegi protestánsok védelmében. Türelmetlenül faggatta a kőszegi deputációt, hiszen tudni akarta, miért nem engedelmeskedtek II. Ferdinándnak, aki már harmadszor ismételte meg 1627 óta protestánsellenes mandátumát. Miként 1631-ben Nádasdy Pál, most Eszterházy hiányolta a kőszegiek egységes kiállását. Nádasdy azonban a protestánsok egységét romboló belső viszályokra gondolt, Eszterházy pedig a császári parancs és akarat megtagadására; ahogy ő mondta: „ . .. minthogy a (kőszegiek) most a császár alattvalói, ebből következik, hogy engedelmeskedniök kell. A templomok is őfelségéé, ne vesztegessék az időt, hanem tegyék meg, amit kér, miméi előbb ... S ha kevésen is vannak (Kőszegen) katolikusok, egy templomra nekik is szükségük van, hiszen csak a katolikusok építettek templomokat. Nem lehelnek sokan a választó polgárság közt, akik polgártársaikat fellázították".

79 Eszterházy válasza egyértelmű volt: számára az udvar és a katolicizmus szolgálata politikai program lett, s miközben a protestáns kőszegi magyarság tőle mint a magyar Sj