Vas megye múltjából 1982 - Levéltári Évkönyv 2. (Szombathely, 1982)

Bariska István: A protestáns Kőszeg II. Ferdinánd korában

kozó kőszegi igényt, ez ugyanis elismerése lett volna a magyar rendi követelésnek. A császáriak viszont csak annyit engedtek volna legszívesebben Kőszegnek, amennyk az osztrák városoknak. A város viszont annál jobban ragaszkodott hozzá: „Prédikátoraik elűzését nem tudnák megcselekedni, szabadságaik és lelkiismeretük ellen tehetnék csak azt, s inkább meghalnak, semhogy ezt végrehajtsák."

70 A belső tanács ezúttal világosabb szerepet vállalt a választó polgárság oldalán, nem annyira arra törekedett, hogy a döntés felelősségét áthárítsa rá, hanem, hogy vele egyetértsen. Az is új vonás a választó polgárság, a Gemein magatartásában, hogy hajlandó volt a szenátussal való együttműködésre. Ennek érdekében mindkét fél, a magyar és német község kompromisszumra hajló álláspontját képviselte, de ezen a ponton a Gaspar Pili, a magyart Herbst Mihály vezette, aki külső tanácsnok is volt. Meg kell jegyezni azt az érdekes jelenséget, hogy 1631—1635 között a tizenkét tagú belső tanács, valamint a huszonnégy tagú külső tanács mellett egyre nagyobb szerepet kapott a választó polgárság vagy község (Gemein). A Gemein ad hoc jellegű választmányokat küldött ki a döntések meghozatalára. Különösen a bécsi komissziók kiküldetésekor voltak ezek a választmányok nagyon aktívak. Bécs nem ismerte el ugyan tárgyalófélnek, azt azonban kénytelen volt belátni, hogy a Szent György-napi választásokon felállított tqstüíetek, a belső és külső tanács cselekvés- és döntésképtelenek voltak a választó polgárság nélkül. 1635-ben is döntő befolyásuk volt a tárgyalások alakulására, alapvetően új mégis az volt, hogy a magyar és német választó község szándéka ekkorra már sokicai jobban elkülönült, mint négy évvel korábban. Gaspar Pili példának okáért a „német natio" érdekeit a következőképpen foglalta össze: „...ami a prédikátorok eltávolítását illeti, nem tudják végrehajtani, hiszen ellenkezne szabadságaikkal, ám élvezni akarják a Császár őfelsége védelmét és kegyelmét. Amennyiben őfelsége a Császár erőszakot alkalmazna, úgy képtelenek lennének ellenállni".

71 A „magyar natio" akaratát Herbst Mihály fogalmazta meg, eszerint a császár jóindulatára még mindig alapozni lehet, mindenekelőtt „hivatkozni kell a most Sopronban megtartott országgyűlés határozataira, hogy ez a szegény választó község megmaradhasson régi szokásai mellett, szerzett szabadságai pedig megőriztessenek és védelembe részesüljenek".

72 Nyilvánvaló ebből az idézetből is, hogy a magyar randi követelések 1635-re már csak a magyar község akaratában jutottak érvényre. Nem csoda, hogy Pammer Benedek városbíró egészen furcsa kompromisszumos megoldást javasolt, olyat, amely elfogadhatatlan volt a magyar náció számára: „Mi lenne, ha a Gemein átadná a német templomot és arra kérné a komisszarius urakat, hogy két prédikátort megtarthassanak, s csak a magyar templom megtartását szorgalmazná?"

73 Pammer városbíró javaslatát elvetette a polgárság, ehhez senki hozzá nem járulhat, „egyetlen téglát át nem engedünk a templomokból". Pammer Benedek tehát a német község kompromisszumra hajló álláspontját képviselte, de ezen a ponton a választó polgárság és a városbíró ismét elszigetelődött egymástól. Várható volt, hogy a belső tanács és a választó polgárság közt ideiglenesen kialakult egyetértés megbomlik. A tárgyalások március 20-án folytatódtak. Balázs Mihály titkos tanácsnok vette át az elszigetelődött városbíró helyett azt a szerepet, hogy a választó polgárságot a komisszió feltételeinek és autoritásának elfogadására bírja: „A komisszarius Uraknak teljhatalmuk van.arra, hogy a prédikátorokat eltávolítsák" - magyarázta a meghökkent Gémeimnek. A belső tanács tehát már súlyos kompromisszumra hajlott, amikor a választó polgárság még mindig következetesen kitartott álláspontja mellett. Igaz, hogy ezt Herbst Mihály fellépéséből tudjuk, aki a magyar községet képviselte. Hajlunk tehát arra, 84