Vas megye múltjából 1982 - Levéltári Évkönyv 2. (Szombathely, 1982)

Bariska István: A protestáns Kőszeg II. Ferdinánd korában

ső tanácsot sem méltatta meghallgatásra. A belső tanácsot, a szenátust, viszont a választó polgárság (Gemein) meghatalmazottjaként fogadta. A háromtagú szenátusi küldöttségnek szemére vetette, hogy nem tudták érvényesíteni akaratukat a polgársággal szemben, így sem a császári parancsot, sem az időközben kiküldött biztosokat nem méltányolták, pedig a kancellár időközben kezességet vállalt Bécsben a kőszegiekért. Ennek volt köszönhető, hogy Kőszeg megmenekült attól, hogy német helyőrség szállja meg a várost, pedik Holzner császári biztos ezt javasolta II. Ferdinándnak. Georg Holzner bécsújhelyi biztos még 1629 augusztusában számolt be a császárnak arról, hogy Kőszeg nem aikarta teljesíteni a prédikátorokra vonatkozó császári parancsot, hanem régen szerzett szabadalmaiikra hivatkozva azt visszautasította.

63 Ä szemrehányást csak részben vették magukra a kőszegiek, azzal érveltek, hogy sem Holznemek, sem Sennyeynek nincs olyan utasítása, hogy a prédikátorokat és tanítókat Kőszegről ki kellene utasítani. A császári parancsot pedig azért nem tartották magukra nézve kötelezőnek, mert Kőszegnek a magyar rendi államhoz tartozását ismerték csak el, tagadva ezzel az Alsó-Ausztriához tartozás államjogi érvényét. Sennyey kénytelen, volt elismerni, hogy csak a templomok átvételére volt császári utasítása, de hozzáte/tte, ennek az az oka, hogy az 1627-es császári utasítás nem vesztette érvényét. Ez a két álláspont kibékíthetetlennek tűnt. A kancellár türelmes embernek, a cél érdekében bizonyos kockázatot is vállalni tudó diplomatának bizonyult. Zavarta az instrukció körüli vita, ezért április 9-én, kőszegi tárgyalásainak második napján utasításokat diktált titkárának. Ezc át is adta másnap a kőszegi szenátusnak. Sennyey arra hivatkozott, hogy arra nincs felhatalmazása, hogy írásbeli instrukciót adjon Kőszegnek, ezt tehát II. Ferdinánd beleegyezése nélkül cselekedte. Ez az ő kockázata volt. Azért rögzítette ugyanakkor, hogy biztosítsa magát, ha félreértenék. Bizonyítékot akart arra, hogy a császár akarata szerint járt el Kőszegen. Ebben az instrukcióban fejtette ki legvilágosabban azt, hogy II. Ferdinánd az örökös tartományok példája alapján római katolikus istentiszteletet tűr csak meg Kőszegen is. Erre vonatkozóan már idéztük a kancellár levelének részletét. Nem elég azonban hangsúlyozni, hogy Sennyey, aki a császár képviselője volt ekkor Kőszegen, ezzel tulajdonképpen a kiadott császári mandátumok követeléseit ismételte meg. Nézete szerint tettével pótolta azt, hogy az udvar a prédikátorokra vonatkozóan vele írásos instrukciót nem küldött. Sennyey kancellár ezzel tulajdonképpen elismerte, hogy a templomok átadásának ügye és a prédikátorok eltávolításának kérdése egy s ugyanaz. Egy helyütt felhívjuk majd a figyelmet, hogy milyen ellentmondásos volt ez a képviselet, hiszen ugyanez a kancellár ugyanezen napokban arról biztosította a várost, hogy patrónusi jogát Kőszeg megtarthatja. Templomok és a hozzátartozó jövedelmek nélkül ugyan mit kezdhetett volna a két választó község lelkészeik és iskoláik megtartásában? II. Ferdinándhoz való hűségen is csak ezt érthette, amikor a város önkormányzati szabadságainak áraként ezt szabta meg. Furcsa mód azonban a patrónus jog éppen ennek az olyannyira féltett önkormányzati jognak a része, de Sennyey ezt így értelmezte: „Ha kegyelmetek meg akarják tartani a privilégiumokat, nevezzenek maguk ki istenfélő papokat, olyanokat, akik szolgálni tudnak az egyházban, .... s jóllehet itt s több más városban a patránusok nem katolikusok, ez azért összeegyeztethető, ... ne tegyék ezért kockára saját maguk a város privilégiumait, ne legyenek kegyelmetek ezért kegyvesztettek őfelségénél."

64 Sennyey kancellárnak számolnia kellett azzal, hogy a választó községnek nem lesz elég ez az írásbeli nyilatkozat sem. Ezt a fent idézett instrukciót ugyan csak április 9én publikálták, az már előző nap is kiderült, hogy a választó község, valamint az őt testületileg képviselő külső tanács nem fogja elfogadni, hiszen a kancellár sem ezt, sem azt nem fogadta el tárgyaló partnernek. A község erre olyan határozatot hozott, hogy Sí