Vas megye múltjából 1982 - Levéltári Évkönyv 2. (Szombathely, 1982)

Bariska István: A protestáns Kőszeg II. Ferdinánd korában

mányzati jogait már 1629. augusztusában is Georg Holznernek, II. Ferdinánd biztosának, mint ahogy első, még az 1627-ben kiadott mandátumot is ezzel az indokkal utasította vissza.

57 Hogy mennyire képviselte ezt a nézetet Kőszeg magyar és német polgársága, az csak akkor derült ki, amikor Sennyey kancellárt császári biztosként két ízben Kőszegre küldték, s szemben találta magát a patrónus jogban bírák és belső tanács nélkül is önrendelkező választó polgársággal, s amikor a német fél valójában már feladta a harcot, a magyar község a végsőkig ragaszkodott a magyarországi városok ősi szabadalmaihoz. Ügy tűnik, egyszer majd elkerülhetetlen lesz, hogy ebből a szempontból is részletesen megvizsgáljuk, hogy valójában milyen erők késztették Kőszeg polgárságát Bethlen Gábor harcai idején arra, hogy a fejedelemmel szemben foglaljanak állást. Az azonban tény, hogy 1627-ben, II. Ferdinánd protestánsellenes mandátumának következménye az lett, hogy a többségében protestáns Kőszeg hat esztendovql Bethlen visszautasítása után elfogadta azt az ideát, amelyért a magyar rendek és szövetségeseik Bethleninél az élen a Habsburgok ellen harcoltak. 1628 augusztusában a kőszegi szenátus az aisó-ausztriai kormányszékhez írt kérelmében fogalmazta meg először, hogy nagyon reméli: az 1622-es soproni országgyűlés második articulusa hatodik conditiójában foglaltak Kőszegre is érvényesek. Kőszeg valóban szó szerint idézte ebben II. Ferdinándnak a soproni országgyűlésen törvénybe iktatott hitlevelét, amelynek idézett részlete kizárólag a vallás szabad gyakorlatáról szólt: „Hogy a vallás ügye az ország nyugalomba maradása érdekéből, a bécsi végzések és a koronázás előtt kelt cikkelyek értelmében ... mindazok számára, akik azt szabadon és önként elfogadni kívánják, és senkit, bártminő rendű és állapotú legyen is, se őfelsége, se a földesurak semmi módon és semmi ürügy alatt annak használatában és vallása szabad gyakorlásában meg ne háborítsanak és meg ne akadályozzanak."

58 Kőszeg magatartásában II. Ferdinánd ultimátuma valóban fordulatot jelentett. Nem a Bethlen-féle rebellisektől való elhatárolásra hivatkozott többé, hanem a Habsburg-ellenes rendi koncepciót tette magáévá, s egyelőre egységesen és következetesen, anélkül, hogy a kőszegi németséget ós magyarságot ez megosztotta volna. 1630. februárjában a kőszegi szenátorok első hosszú, bécsi fogsága idején a kormányszékhez írt kőszegi memorial is ezt igazolta: „Az lehetetlen, hogy ily gyorsan elnyomattassék drága hazánk szabadsága ... s prédikátorokat pedig elűzni nem lehet az Egész Ország jóváhagyása nélkül."

59 Ezek a gondolatok szinte szó szerint megegyeztek a Vas megyei főispán, Nádasdy Pál szavaival, akihez nem sokkal Sennyey első kőszegi deputációja előtt kért bebocsátást Farkas Mihály kőszegi belső tanácsnok, hogy a válságba került kőszegi ügyben támogatást szerezzen nála. A protestáns főúr azonban óva intett attól az illúziótól, hogy ő segíteni tud. Figyelmeztette a kőszegieket, hogy egyetértésben kell élniök. Reményét fejezte ki azonban abban, hogy a császár az ország szabadságát meg nem szüntetheti, hiszen kézjegyét és pecsétjét adta biztosítékként.

00 A választó község szétválásának jegyei itt valójában már megmutatkoztak, erre maga Nádasdy is utalt üzenetében. Ezért a megosztottságért már Bécset terhelte a felelősség, hiszen a bírói tekintély tönkretételével a hatalom a városon belül átcsúszott a nemzetiségi szempontból megosztott választó polgárság kezébe. A kőszegi polgráság rendi önkormányzati jogai közül valójában két dolog függetlenségéért harcolt: az önálló bíró-, valamint papválasztásért, azaz független restaurációs jogáért. Kőszeg nem akart osztozni az ausztriai tartományok városainak sorsában, ahol felfüggesztették a városok rendi önkormányzati jogait. Amikor a bíró- és papválasztás önállóságáért, a patrónus jog gyakorlásának függetlenségéért szállt síkra, valójában olyan rendi jogokat védett s védelmezett, amelyek alapelemét képezték 78