Vas megye múltjából 1982 - Levéltári Évkönyv 2. (Szombathely, 1982)
Bariska István: A protestáns Kőszeg II. Ferdinánd korában
8. A katolikus párt ismételt nyílt fellépése (1633. január-április) Gazdag György 1633. január 25-én juttatta el a szenátushoz második nevezetes beadványát, amelyet most már azzal az öntudatos és magabiztos mottóval indított: „Cui Deus auxilio est, nemo nocere potest." (Akinek Isten a pártfogója, nem árthat annak senki sem.) 25 Ennek közvetlen előzménye az volt, hogy a kőszegi városbíró a Gazdag Györgyöt illető polgári szabadságok valamelyikét megvonta. Meglehet, hogy a homályos fogalmazáson magát a polgárjogot kell érteni. Ez az esemény késztette Gazdag Györgyöt, hogy nézeteit kifejtse a császár hatalmáról, s hogy megvédje magát. Írója mögött a bécsi udvar állt. Elárulja ezt a beadvány hangneme és konkrét hivatkozásai. Három nap múlva újabb beadvány érkezett Hosztódi Jánoshoz. Ebben Gazdag szemére vetette, hogy önkényes adóztatással sanyargatta Kőszeget, nem látván, vagy legalá&bis nem ismervén el az adóztatás körül felmerülő bajok igazi forrását: a bécsi kamara büntető jellegű adókivetéseit. Mintha csak azért fogalmazta volna meg mindezt, hogy kimondhassa: „. .. nem tudom, ha földesuraink akarnak-e őkegyelmak lenni, s rajtunk regnálni, hogy az város pénzit rajtok meg nem veheti, nem ismerem én Kőszegnek több földesurát a mi kegyelmes Urunknál, Ferdinánd császárnál". 2 *' Hosztódi maga is felismerte az ügy természetét. Ezért döntött úgy a szenátus, hogy az egészet Eszterházy Miklós elé tárja. Eszterházy korábbi leveléből jól meg lehetett állapítani, hogy az első híreket az ügyről nem a szenátustól kapta: „Egy Gazdag György nemes ember ellen, aki ott Kőszegen lakik, úgy informáltattunk némelyeik által, hogy holmi pretenzióktól viseltetvén kegyelmetek igen severe procedálna, avagy procedálni akarna; ki hogy se a közigazgatással, se a jó és rendes szokással, se az szabadságos hazánk törvényével ne ellenkezzék s kegyelmeteknek is meg ne ártson... hogy az meg írt személy ellen az dolgot ne precipiálja, hanem arról minket is tudósítson. Isten éltesse. . ." 27 Maga a szenátus is hamar rájött, hogy Gazdag György ismét megkerülte, sőt a nádornál is meghallgatásra talált. „Aki hallgat, úgy tesz, mintha beleegyezne" - válaszolta Hosztódi városbíró a némileg tanácstalan testületnek, s részletes jelentést küldetett a Gazdag-ügyről Eszterházynak. Ez idő tájt Gazdag György levelet irt a Szombathelyen tanuló két fiának a városbíróra panaszkodva: „Osztoti János bíróságában nem nyughatik." Kérte fiait, hogy tanuljanak, rosszra fordult időkben csak a tudás segíthet rajtuk: „ .. . csak az Isten tudja, ha ki semmit sem tud, hűségre ne gondolkodjék katolikus ember." 28 Eszterházy pedig a protestáns kőszegi tanács előterjesztésére Cicero fent idézett szavaival válaszolt, azzal vádolva Kőszeget, hogy méltatlanul gyakorolta Gazdaggal szemben a törvényt. 1633-ban Hosztódi János ugyan ismét városbíró lett, de a titkos tanács hatáskörébe került jog majd őt is kirekeszti a meghatalmazott kőszegi bírák sorából. Pintér János tapasztalataira továbbra is szüksége volt a szenátusnak. Annak ellenére, hogy április 24-én Pintér személy szerint nem Hosztódit javasolta városbírónak, Hosztódi mint titkos tanácsost mégis magához vette. Abban messzemenően egyetértettek, hogy katolikust nem választanak sem tanácsnoknak, sem városbírónak. Az egykori városbíró ugyanis valóban tartott attól, hogy a bécsi udvar olyan nyomást gyakorolhat a választásokra, hogy a katolikusok, „die frommen. . .", akik nem ismerik el a városbírót felsőbb hatóságnak, még felhívásra is vonakodnak megjelenni, hanem jelentéseket írnak a kormányszéknek, végül is helyet kaphatnak a szenátusban. 29 A válságba került szenátus, amely most kénytelen volt elismerni, hogy a választó polgárság egyharmada sem jelent meg a szokásos választásokon, 1633-ban már reálisnak tartotta a veszélyt, hogy az udvar Gazdag Györgynek hatalmi pozíciót ad Kőszegen. 68
