Vas megye múltjából 1982 - Levéltári Évkönyv 2. (Szombathely, 1982)
Kiss Mária: Körmend oktatásának helyzete 1945-1960
könyvek, különböző eszközök, az oktatáshoz elengedh ételen ül szükséges felszerelések. A különbözeti vizsgákig az előírt tananyag feldolgozásával sem haladhattak úgy, mint ahogy más gimnáziumokban tették. így az év végi összefoglalókig nagy anyaggal kellett megbirkózniuk. Az első hét tapasztalata világossá tette, hogy minden erőt össze kell fogniok, tanárok, szülök hathatós együttműködésére van szükség, hogy megfelelő eredménnyel zárhassák az első évet. Gátolta a munkát a szaktanárhiány. Német szakos tanárt csaik 1947 májusában kapott az intézet. A 12 nevelő közül 5 rendelkezett középiskolai képesítéssel, 3 polgári iskolai tanár, 2 polgári iskolai tanítói végzettséggel végezte munkáját. (Három a különböző felekezetek hitoktatója volt.) A német nyelv oktatását a szaktanár kinevezéséig óraadókkal oldották meg. Az év végi osztályozó értekezleten a nyilvános és magántanulóik közül mindössze egy tanuló kapott elégtelen rendű bizonyítványt. Az iskola második esztendeje sem indult zökkenőmentesen. Már a tanév kezdetén tanárhiánnyal küzdött. Különböző helyettesítések, kinevezés sem tudták véglegesen megoldani a hiányt. A gyakori változás nem vált az oktatás javára. Az 1947-48-as tanévben már két osztály működött az iskolában. A beírt tanulók száina 86 volt, ebből magántanuló 13. Az arány a fiúnövendékek javára nőtt, a lányok aránya 38,4%, a fiúké őt^/o. 62 A gimnázium székhelyén lakott 52 gyermek, a többi naponta tette meg az utat lakóhelye és Körmend között. Tizennégy faluból jártak be kerékpáron és vonaton. A következő tanév (1948-49) statisztikai adatai szerint a tanulók számának növekedésével együtt emelkedett a bejárók száma is. Az 1948-49-es tanévben 22 községből jártak be az iskola tanulói. Tizenegy diák körmendi szállásadónál lakott, négy fő részére internátusi elhelyezést biztosítottak/' 3 Évek múlásával egyre népesebbé vált a körmendi gimnázium. Egyre több helybeli ós a környéken lakó gyermek kérte felvételét. A r. kat. egyházközségtől ideiglenesen A Kölcsey Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola 221