Vas megye múltjából 1982 - Levéltári Évkönyv 2. (Szombathely, 1982)

Naszádos István: A Stauffer és Fiai Sajtgyár története

5. A vállalat a 2. világháború előtt A második világháború előtt még igen élénk exporttevékenységet folytatott a vállalat. A következő országokkal volt üzleti kapcsolatuk: Németország, Ausztria, Franciaország, Anglia, Lengyelország, Amerikai Egyesült Államok, Kanada, Palesztina, Belgium, Jugoszlávia, Csehszlovákia. BankösszakÖttetéseik a Magyar Nemzeti Bankkal, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankkal, a Magyar Általános Hitelbank soproni fiókjával, a Postatakarékpénztárral és Belgrád, Wien, München, Prága postatakarékpénztáraival voltak. A gyár közben ismét fejlődött. 1939-ben az épületre új emeletet húztak, és itt helyezték el az ötnlesztettsajtgyártó részleget. 1940-ben a vállalat fő, központi gyártelepe Répcelakon volt. Fióktelepei voltak: Sopronban a központi iroda; Bp. VIII. Baross u. 4. sz. alatt - raktár és iroda; Bp. I. Krisztina körút 61. sz. alatt detail üzlet; Csöngén, Felpécen, Gicen, Gógánfán, Karakón, Kemenesmagasihan, Lócson, Magyarkeszin, Markotabödögén, Nagygeresden, Nemesradnóton, Ólán, Rochnyeskán, Rábapordányban. Rimasimonyiban, Simaságon és Tengődön begyűjtő és részben új feldolgozó központok voltak. A cég jegyzésére ekkor Stauffet Sándor, Stauffer Ernő, Stauffer Vilmos és ifj. Stauffer Sándor voltak jogosultak.. Melléküzemágként foglalkoztak sertéshizlalással Répcelakon és Karakó fióktelepen. Sopron megyében Gyórón kb. 100 kat. hold földet vettek. A közkereseti társaságban idegen tőke nem volt, bank-, vagy egyéb kölcsönt nem vettek igénybe. Összes ingatlanaik tehermentesek voltak azoknak a kivételével, amelyeket a beruházási hozzájárulással terhelt meg az állam mindaddig, amíg a részletfizetési kedvezmény tartott. A beruházási hozzájárulás 54835,18 P volt, amelyből 1940ig 16 507,32 P-t róttak le. Végül pedig olvassuk leveleiken a negyvenes évek elmaradhatatlan mondatát: „A cég őskeresztény vállalat."

48 Élet a gyárban - ahogyan egy munkás látta (Németh József pincemester visszaemlékezése) : „1921. október 16-án kerültem a gyárba. Konvenció« bért kaptam először. Ez eleinte évi 12 q kenyérgabonát jelentett, később ezt 21 q-ra emelték úgy, hogy 15 q búzát és rozsot, és 6 q árpát kaptam. Kaptam még évente 8 űrméter fát, 1 pár csizmát és 32 pengőt. Naponta 2 liter tejet hoztam haza, később 5 liter savót is kaptam a malac hizlalására. Ekkor én olyan mindenes-féle voltam. Ott dolgoztam, ahova küldtek. Igen igyekeztem, meg akkor még erős, fiatal ember voltam. A Sándor úr szeme megakadt rajtam. A pincébe rendelt sajtkezelőnek. A sajtokat minden második nap forgatni kellett. Sós vízzel mostuk. Akkorák voltak, mint egy kerék. Kellett ám ott az erő! Az idősebb Stauffer úr is sokszor ott dolgozott velünk, különösen akkor, ha valami nagyobb szállítás következett. 1923. január i-től én is havidíjas lettem, sajtkezelő! Havonta 120 pengőt is megkerestem. Erre már lehetett nősülni. így nősültem meg 1924-ben. Két gyermekünk született. A lányom, mikor felnőtt, szintén a gyárban dolgozott 21 évig. Most az ő fia folytatja a gyári munkát. Az életünk? - Reggel 6 órára mentünk a gyárba. 12 órakor két óra ebédszünet volt. Aki tudott, az hazament. Én is hazajártam ebédelni. Délután két órától 6 óráig dolgoztunk - ha nem volt sajtszállítás a fióktelepekről. Mert akkor a lovaskocsikat meg kellett várni. Ha este 10 óráig nem érkeztek be, aikkor hazamehettünk. Ilyenkor másnap reggel kellett lerakni a sajtokat a kocsikról. De nem szólhattunk ám egy szót sem! Mi munkások a gyártól 1 pár facipőt, sapkát, pantalló« kaptunk. Ez kék színű volt. Öltöző nem volt. Mikor az új gyár megépült, akkor a régi gyár irodájában öltöztünk IJ4