Vas megye múltjából 1976 - Levéltári Évkönyv 1. (Szombathely, 1976)
Sill Ferenc: A vasvár-szombathelyi káptalan hiteleshelyi tevékenysége
-úgy oldották meg, hogy a nemes nagybirtokos, ha közhivatalt vállalt, saját familiárisai^ ból választott ki írástudó deákokat a jegyzői feladatok végzésére. A középkor századaiban azonban a megyék nem rendelkeztek hitelesítő pecséttel. Jellemző, hogy II. Ulászlótói 1488-ban kapta Somogy megye az első pecsétet, és csak az 1562. évi 62. te. mondta ki: „azoknak az alkalmatlanságoknak elkerülése végett, amelyek a megyékben •eddig többször azért fordultak elő, mert a pecsétek bizonytalanok és ismeretlenek voltak (a főispán vagy a szolgabírák saját pecsétjüket használták), jövőben a megye nevében kiadandó okleveleket a királyi felség kegyes engedelméből egy pecsét alatt adják ki, amint ez Somogy megyében történik." 17 A megye írásbeli tevékenysége nyomán mind több iratanyag gyűlt össze a főispáni irodán is. A megyei jegyzőkönyvek vezetése tehát itt is szükségszerű gyakorlattá vált. A megyei hatóság mellett a városok tanácsa, a polgárok közül választott bírók és esküdtek a maguk hatáskörében szintén eljártak. Sőt szokássá vált az is, hogy polgáraik jogügyleteiről a város pecsétje alatt hiteles okiratot adtak ki. Ezt a fokozatosan kialakult jogszokást Werbőczy Hármaskönyve (III. 14. te.) törvényes formában meg is szövegezte. Itt éppen úgy, mint az előbb említett káptalani és megyei kancelláriáknál, kialakult a jegyzőkönyv vezetésének gyakorlata. Mindezt vázlatosan és a fejlődés irányát szemléltetve azért mondtuk el, hogy világosan kirajzolódjék a káptalani hiteles helyek tevékenységének fokozatos csökkenése, és hogy ez a folyamat minden tudatos célzatosság nélkül, az írásbeliség 18. századi fejlődése nyomán alakult így. 1850-ben a tanúvallatásokat kizárólagosan a megyei törvényszékre ruházták, iS55ben pedig létrehozták a mai értelemben vett közjegyzői intézményt is. Ezzel ugyan a hiteles helyek működése még nem szűnt meg, sőt az 1868. évi törvényhozás továbbra is fenn akarta tartani azokat (1868. évi 54. te. 557. §). Ennek ellenére a megindult folyamatot megállítani már nem lehetett: az 1874. évi 35. te. 214. §-a a káptalani és konventi hiteles helyek működését végleg megszüntette: „A hiteles helyek a gondviselésük alatt levő okiratokról hiteles kiadmányt jövőben is adhatnak, azonban újabb hiteles okiratok kiállítására és őrizetére többé fel nem jogosítvák." E törvény 1875. augusztus i-én lépett életbe, ekkor - a többi között - a vasvár-szombathelyi székeskáptalan is megszüntette hiteleshelyi tevékenységét, bár levéltárának továbbra is őre maradt. 18 A hiteleshelyi szervezet A vasvári káptalan szervezetét az 1781. évi káptalani vizitáció így rangsorolja: „Prépost, olvasókanonok, éncklőkanonok, őrkanonok, akik a testület oszlopos tagjai." Rajtuk kívül a történelem folyamán változó számú kanonok volt a káptalani testületben. Zsigmond uralkodása idején pl. a préposttal együtt 12 tagja volt a vasvári káptalannak, de később rendszerint csak 5, ahogy ezt a minimális számot a hiteleshelyi előírások megkívánták. 1779. december 31-től Szombathelyen az akkor már székeskáptalanná vált testületben véglegesen hat stallumot állított fel Mária Terézia. A hiteleshelyi tevékenységet a káptalanoknál általában az olvasókanonok (lektor) irányította. Az ő kötelessége volt, hogy a káptalani ülésen (consistorium) a prépost által felbontott és ismertetett oklevelet átvegye, a szükséges intézkedéseket megtegye, regisztrálás és megőrzés céljából a levéltár őrének átadja. Bevallások esetén a2 ő jelenlétében készítették el az okiratot, amelynek olvasott és javított („lecta et correcta") végső formáját ő pecsételte le és írta alá. Hivatalából eredően, természetesen a jegyző közreműködésével, vezette a káptalani jegyzőkönyveket. Amikor már a vasvári káp1 1
