Vas megye múltjából 1976 - Levéltári Évkönyv 1. (Szombathely, 1976)

C. Harrach Erzsébet: Vas megye Árpád-kori építészeti emlékei nyomában

többit egyszerűen befalazták, vagy a templomtér felé megmaradt, mint pl. a kórus szintjén. Itt tanulmányozható szerkezetük: a könyöklő és fedkő kő, a káva a toronybelső felé bővül, nyilazásra alkalmas lőrésablakokkal. A torony a mai párkányig a régi, csak az utolsó kiegyenlítő téglasorok, a párkánytagozatok újabbak. A tetőszék 1913-ban ké­szült (17. kép). A levert vakolat több festékrétegből állott, de egységes szemszerkezetű volt az egész épületen. A falazatok anyaga hasított csatári kő, a tagozatok - ablakok boltozata, vak­árkádok boltozata, párkányok stb. - téglából kialakítottak. Az összes homlokzatok kőliszttel kevert nyersszínű vakolatot kaptak, kissé durva felületűek lettek. Az újravakolt homlokzatok teljesen simák, sem ablakkerethúzás, sem más díszítés nem készült. A sekrestyeajtóra és a toronyfeljáróra új pallóajtó került, mai kézműipari munkával készült vasalással. A templom fennsík régészeti vallatása még feltétlenül szükséges lenne a templom tatarozásának befejezése azonban ezt a továbbiakban sem akadályozza. A toronyban ma két harang van, az egyik 1688-ból való, a másik 1926-ból. A 60 cm átmérőjű, hatágú, gömbölyített harangkorona felirata: „1688 Matthas, Glasser in Wien hat mich gössen." Található még rajta egy Nagyboldogasszony és egy feszület ábrázolása. A másik egyszerűbb. Felirata: „Szt. Vid könyörögj érettünk Max Sanasse Wienerneustadt No. 5. 34." Keresztábrázolás 1926-os évszámmal, továbbá a Nagy­asszony, Szt. Vid az olajos kannában látható rajta. Méretei: átmérője 58 cm, magas­sága 58 cm. 1975-ben került sor Kemenessömjén, régi magyar község'' 0 templomának részleges megkutatására is. Az épület szentélyén 1969-ben már végeztünk szúrópróbaszerű ku­tatást, 41 de akkor csak egy ablak létezését rögzítette a munka. E látható bizonyíték és 16. Kőszegszerdabely, rk. templom falából kiemelt kőtöredék 1975-ben 252

Next

/
Thumbnails
Contents