Vas megye múltjából 1976 - Levéltári Évkönyv 1. (Szombathely, 1976)

Szilágyi István: Adatok Szombathely 18-19. századi életéhez

Az új toronykeresztet Mangh lakatos készítette, a rézgombot pedig Majer Josef ko­lompár, 1822-23-ban még meszelték - „ki fejéritették" - a kápolnát, a fala köré burkolatot készítettek, megcsinálták a sekrestyeajtót és más apró munkákat. Az asz­talos Joseph Petter volt. 13 forintos számlája komolyabb munkára nem elegendő. 44 A megváltozott külsejű kápolnát egy ismeretlen szerző 1822-ből való metszetén 45 a kép középrészén láthatjuk. Az erősen sematizált ábrázoláson a részletek nem vehetők ki. A torony feltűnően magas, az oromfal háromszög alakú. i8í6-27-ben ismét javításokról olvashatunk. A kőművesek 22 napon át dolgoztak. 46 A rákövetkező év a nagy építkezések ideje volt, de ezek a kápolnát kevésbé érintet­Szombathely látképének részlete. Tischler Antal metszete, 1790. Az 5. szám a kéttornyú kálvária kápolnát ábrázolja. Előtte három kereszt ték. Az odalátogatók zavartalanul kereshették fel, mígnem 1834-36-ban ismét tata­rozni kellett. Az 1880 forintot kitevő kiadások jórészt a kápolna miatt váltak szük­ségessé, de a munkákra utaló megjegyzést nem találtunk, azok inkább fenntartás jellegűek lehettek. A mesterek közül Rost János asztalos, Jakum György lakatos, Zámber Ferenc kötélgyártó, Ledich Ferenc üveges stb. nevével találkozunk. 47 A megújult kápolnát az 1841. évi Böle-féle egyházlátogatás csak nagyon szűksza­vúan írja le: „Ezen Kápolna I757 ik évben a buzgó hivek bő kezüségée által építtetett kőből, 1770* évben pedig ki igazéttatott és fa zsindellel fedve mintegy 500 embert foglalhat magában, tűrhető állapotban létez, Krisztus Urunk kínszenvedése emléke­zetére vagyon felszentelve ... karzattal, orgonával, szószékkel... van ellátva, vagyon köbül hozzá ragasztott sekrestyéje is." 48 1842-43-ban Nikits Ignác ácsmester „ . . . a kálvária templom tetejének accorda szerint lett igazittásáért. . ." kapott 210 forintot, 48 a következő két év számadásaiban pedig „Ifjabb Vojta, Építő Mester Ur Contojára fizettetett 73,24 .. .". Ez a munka kisebb javítás és meszelés volt. 50 1851-52-ben folyt le a kápolna és a remeteház ismételt nagyobb tatarozása, 51 amely 157

Next

/
Thumbnails
Contents