Mayer László (szerk.): Előadások Vas megye történetéről VII. - Archivum Comitatus Castrriferrei 9. (Szombathely, 2020)
Bűnbakok Vas vármegye 17 - 20. századi történetében - Tilcsik György: Bűnös vagy áldozat? Stepanek József ács Szombathely Város Büntetőtörvényszéke előtt 1817-ben
Schulmeister Ferenc szombathelyi sörárusító32 és valószínűleg Bitterle György szombathelyi szabó vallomását,33 amelyeket követően Purgesz Ferenc, Szombathely város aljegyzője még ugyanezen a napon kihallgatta az ácsmestert. Az első, a személyes adatokra irányuló kérdést követően a városi aljegyző azt tudakolta Stepanektől, hogy mikor és meglátása szerint miért került sor letartóztatására. Az ács közölte, hogy 2 nappal korábban zárták be a városi börtönbe, mégpedig azért, mert a városi tanács előtt panaszt tett és törvényes elégtételt kért azokkal a személyekkel szemben, akik őt azzal vádolták és becsületében megsértették, hogy április 27-én este felgyújtotta Csavar István házát, és így ő volt a tűzvész okozója. Ezután Purgesz azt a logikus kérdést szegezte az ácsmesternek, hogy miért vádolták őt a város felgyújtásával, majd miután erre a kérdésre Stepanek érdemi magyarázattal nem tudott szolgálni, felszólította őt, hogy aprólékosan mondja el, hogy mit tett és merre járt április 27-én déltől a tűz este 9 óra tájban történt kitöréséig. Az ács az aljegyző utasításának megfelelően, alapos és részletes választ adott. E szerint Bedics István Uj utcai házában lévő lakrészében megebédelt, majd a Vámház fogadóba indult, és Új utcán nyugat felé tartva befordult a Kám utcába, ahol találkozott három, Holzheim József ács házából (ma: Szily János utca 38.) távozó ácslegénnyel, akik közül az egyik, a többiek nevében is, munkát kért Stepanektől mondván, hogy a jövőben Holzheimnél nem dolgozhatnak. Stepanek a kérésre azzal reagált, hogy ha saját akaratukból jönnek el Holzheimtől, akkor ő az egyik legényt, aki amúgy korábban dolgozott a keze alatt, kész alkalmazni. Ezután az ács és a három legény együtt folytatták útjukat a Püspöki sörházba. Innen Stepanek 1—1 1/2 óra múlva továbbállt, mégpedig előbb egy rövid ideig a Vámházban borozgatott, majd a 3 és 4 óra között már a Szarvas vendéglő ajtaján lépett be. Itt az épület felső szintjén működő kávéházban Pössel Mihállyal órással nagyjából 1 órán keresztül söröztek, majd a fogadó hátsó kijáratán távozva a Perint hídon át Operintbe, az ottani kocsmába mentek. Itt Stepanek a különteremben, Pössel pedig a bormérő teremben ült le. Az ács előbb többekkel beszélgetett, majd követte az órást, és ismerőseivel mindaddig borozgatott és beszélgetett, mígnem a kocsmát elhagyó Bitterle György asztalos visszatért és Kunstman Márton óperinti bírót kihívta az épületből. A két férfi hamarosan visszajött, és hangos szóval közölték a jelenlévőkkel, hogy Szombathelyen tűz van. Stepanek elmondása szerint ezután futva visszatért a városba, ahol a Föl utcában megállt Kovács János belső tanácsos házánál (ma: Kőszegi utca, az Agora Mozi épülete melletti átjáró), ahol Kovács éppen csikóját igyekezett az udvarról kihajtani. Stepanek engedélyt kért tőle, hogy átmehessen a kertjén, és miután ehhez a bel~ MNL VaML Szvkt. TBp. S) Pír. Pm. „B”. Pössel Mihály tanúvallomása. Szombathely, 1817. július 23., „D”. Hujber ]ános tanúvallomása. Szombathely, 1817. júhus 23., „E”. Spreitzenparth András tanúvallomása. Szombathely, 1817. július 23., „G”. Hammin Franciska tanúvallomása. Szombathelj', 1817. július 23., „H”. Straule Fülöp tanúvallomása. Szombathely, 1817. július 23., „I”. Korándi Ferenc tanúvallomása. Szombathely, 1817. július 23., „L”. Schulmeister Ferenc tanúvallomása. Szombathely, 1817. július 23. 33 Bitterle vallomását valamilyen okból - vélhetőleg egyszerű mulasztás miatt - nem datálták. Miután azonban - amint ez alább kiderül - Bitterle György jelen volt április 27-én este az óperinti kocsmában, és így fontos szemtanúnak számított, valószínűsíthetjük, hogy az ő kihallgatására is július 23-án sor került. MNL VaML Szvkt. TBp. SJ Pir. Pm. „K”. Bitterle György tanúvallomása, Szombathefy, [1817. július 23.] 94