Mayer László (szerk.): Előadások Vas megye történetéről VII. - Archivum Comitatus Castrriferrei 9. (Szombathely, 2020)
Forradalmak és háborúk kora. 1948 - 1849 és 1914 - 1918 eseményei Vas vármegyében - Tilcsik György: "Szívesen szolgálok hazámnak…" Adatok az 1848 őszi Vas vármegyei népfelkelés történetéhez. Wimmer Ágoston, felsőlövői evangélikus lelkész szerepe a népfelkelésben
István főherceg e körlevelének tartalmát megismerve a bizottmány úgy döntött, hogy írásban reagál arra. E levélben a bizottmány amellett, hogy elismerését fejezte ki amiatt, hogy az ország számára oly vészterhes időszakban István a politikai irányítást határozottan vette kézbe, illetőleg, hogy a horvátok elleni katonai tábor élére áll, egyúttal kifejezte legteljesebb bizalmát a főherceg személye iránt, és közölte, hogy megtették a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a vármegye mozdítható nemzetőrsége mielőbb csatlakozhasson a nádor irányítása alatt álló csapatokhoz. A bizottmány e levelét szeptember 19-én írták le, majd másnap postázták István főhercegnek a Veszprém melletti táborba.1'’ Közbevetőleg mondjuk el, hogy a kormány, élén Batthyány Lajossal, a népfelkelés elrendelése mellett megtette a szükséges lépéseket a honvédség létszámának gyors növelése érdekében is. így a miniszterelnök a képviselőház szeptember 12-én meghozott határozata alapján, szeptember 14-én, 9460/B. szám alatt rendeletet adott ki, amelyben intézkedett a már korábban felállított 10 honvédzászlóalj kiegészítéséről és újabbak létrehozásáról,25 26 és ugyancsak szeptember 14-én, 9441/В. szám alatt kelt körlevelével a többi törvényhatósághoz hasonlóan, Vas vármegyét is utasította, hogy - tekintettel a katonai összeírás miatt több helyen is mutatkozó elégededenségre — azokon a településeken, ahol az összeírás nyomán ellenszegülés tapasztalható, további rendelkezésig toborzással biztosítsák a szükséges számú újoncot.2 Batthyány 1848. szeptember 18-án nyomtatott utasítást adott ki és küldetett szét az érintett megyékben működő kormánybiztosok számára, amely részletes és gyakorlati instrukciókat tartalmazott a népfelkelés irányítására és a népfelkelők teendőire vonatkozóan. Ezek lényege az volt, hogy utóbbiaknak nem nyílt csatában kellett támadást indítaniuk, illetőleg megütközniük, hanem minden lehetséges módon és eszközzel - így az ellenséges csapatok oldalról és hátulról való többszöri megtámadásával, előrehaladásuk akadályozásával, mögöttük a hidak és az utak a tönkretételével, az ellenséges futárok és küldöncök elfogásával, a szállítások megtagadásával stb. — a horvát csapatok helyzetét és előrehaladását minél inkább és permanensen megnehezítsék. A miniszterelnök emellett egyrészt a Dráva melletti vármegyék népfelkelőinek meghagyta, hogy megfelelő számban gyülekezzenek, majd törjenek be Horvátországba, és ott igyekezzenek a bán ellen felkelést kirobbantani, másrészt a Bakony környékének lakosságát arra szólította fel, hogy vegyék be magukat az erdőkbe, és onnan ki-kitörve folyamatosan nyugtalanítsák a Jelačič vezette csapatokat.28 25 MNLVaMLVvkb. Bir. 1079/1848. 26 MNL VaML Vva. Air. 248/1848.; Urbán Aladár: Batthyány Lajos miniszterelnöksége. Bp., 1986. (továbbiakban: Urbán, 1986.) 664-665. p. (Nemzet és emlékezet). Batthyány Lajos e körlevelét közli: GBL ir., 1999. 2. köt. 1312. p. Batthyány e két rendelkezése alapján Vas vármegyében végrehajtott újoncozásról, valamint az annak nyomán létrehozott 44. és 45. számú honvédzászlóalj felállításáról lásd: Hermann Róbert: A 44. és 45. honvédzászlóaljak története. In: Előadások Vas megye történetéről. Szerk. Tilcsik György. Szombathely, 2000. 379-384. p. (Vas megyei levéltári füzetek; 9.) 2 MNL VaML Vva. Air. 257/1848. Batthyány Lajos e körlevelét közli: GBL ir., 1999. 2. köt. 1309- 1310. p. 28 MNL VaML Vva. Prlc. Batthyány Lajos miniszterelnök utasítása a kormánybiztosokhoz. Pest, 1848. szeptember 18. Batthyány Lajos ezen utasítását közli: GBL ir., 1999. 2. köt. 1429-1430. p. 391