Mayer László (szerk.): Előadások Vas megye történetéről VII. - Archivum Comitatus Castrriferrei 9. (Szombathely, 2020)
Nyomdák és kiadványok, könyvtárak és olvasók Vas vármegyében a 16 - 20. században - Halász Imre: Mit olvashattak Szombathelyen a Bach-korszakban?
gyár kormányzattörténet 1851 és 1854 közötti, provizóriumnak nevezett időszakában alakították ki a neoabszolutizmus közigazgatási rendszerét, hogy 1854-ben megkezdődhessen a definitívum kora, vagyis a véglegesnek tekintett államigazgatási struktúra működése. Ehhez rendészeti, statisztikai és tájékozódási szándékkal valamennyi magyar koronaországi szervezetről információkat gyűjtött be a kormányzat, esetünkben a Helytartóság, majd az eddigi, és más koronaországban alkalmazott gyakorlat figyelembevételével megalkották a most már a birodalom valamennyi koronaországára egyaránt hatályos jogszabályokat. így vált egységessé — akkor még senki sem sejtette, hogy legfeljebb egy bő fél évtizedig — a Habsburg Birodalom neoabszolutisztikus kormányzata. Ebbe a folyamatba szorosan beilleszkedik a tárgyunk számára megkerülhetetlen egyleti törvény, a „Vereinsgesetz”,3 * * és a sajtórendtartás, a „Presseverordnung”.6 A könyvtárak és az olvasótársaságok, mint a társadalmi nyilvánosság színterei7 az egyleti törvény hatálya alá tartoztak, amelyről teljes, a koronaországot érintő összefoglalás napjainkig még nem készült. Elszórt adatokból tudjuk, hogy például Békés városában 1862-ben öt olvasókör működött, amelyeknek összesen 422 tagja volt, de említenek olvasóköröket Kiskőrösön, Dunapatajon és Kecskeméten is.8 * Dél-Dunántúlon Baranya vármegyében, Pécsett és Pécsváradon volt kaszinó, továbbá Németbólyban működött olvasóegylet. Somogy vármegyében Kaposváron, Marcaliban és Szigetváron volt kaszinó, Tolnában Bonyhádon, Gyönkön és Szekszárdon, míg Pakson és Tevelben olvasótársaság szolgálta a társas szórakozás ügyét. A „Hof- und Staats-Handbuch des Kaiserthumes Österreich” 1856. évi kötetben szerepel még az 1825-ben alapított' Kaposvári Megyei Könyvtár (Comitats-Bibliothek in Kaposvár) ám erről egyelőre további adat nem került elő. Fennmaradt továbbá négy, Szombathelyen, Miskolcon, Ungváron és Szatmáron működő, magyarnyelvű könyveket is tartalmazó kölcsönkönyvtár katalógusa az Országos Széchényi Könyvtárban.10 3 Több helyen és több nyelven megjelent. A hivatalos, Reichsgesetzblatt magyar nyelvű kiadása 1852. december 18-án kiadott és szétküldött LXXV. száma 1109-1116. oldalain található 253. számú hivatalos jogszabály. Ugyanez az oldalszáma a németnyelvű kiadásban is = 253.1852-diki november 26-án kelt császári nyiltparancs, melly által az egyletek iránt uj törvényes határozatok (egyleti törvény) rendeltetnek. 1109- 1116. A császári rendeletnek megfelelően a birodalmi törvénylap mellett megjelent német és nemzeti nyelven az egyes koronaországok Országos Kormánylapjaiban, valamint azok félévenként kiadott összefoglaló köteteiben is: Magyarországot illető Országos Kormánylap IV. évf. I. köt. I-ХП. darab. 1853. január elejétől június végéig. 1. szám. Buda, 1853.14-2Í. [Landesgesetz-Regierungsblatt für das Königreich Ungarn. IV. Jahrgang, I. Hälfte. I. bis XII. Stück. 1853. Vom Jänner bis Ende Juni. Buda, 1853.] A lelőhely oldalszámai, attól függően, hogy melyik jogszabálygyűjteményt használjuk eltérőek lehetnek. 6 Magyar sajtójogi szabályok, 1850-1867. 9-21. p. http://nmhh.hu/dokumentum/192006/Mag5far_ sajtojogi_szabalyok_18501867.pdf (Megtekintve: 2019. január 23.); Manhercz, 2015.105., 111-117. p. Habermas, Jürgen: A társadalmi ntálvánosság szerkezetváltozása. Bp., 1993. 383 p. 8 Kovács, 1970. 12. p. 4 Hof- und Staats-Handbuch des Kaiserthumes Österreich 1856. IV. Kronland Ungarn. Wien, 1856.260. p. 111 Indali György: Kölcsönkönyvtárak és olvasókörök hazánkban az abszolutizmus idején. In: Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve, 1968—1969. Szerk. Dezsényi Béla. Bp., 1971. 347-360. p. A szombathelyiről részletesen: Uő: Egy kölcsönkönyvtár állománya a Bach korszak kezdetén. = Magyar Könyvszemle, 1968. 1. sz. (továbbiakban: Indái, 1968.) 76-80. p. Adatait hivatkozás nélkül átvette: Kuntár hajós: Kölcsönkönyvtár a Bach-korszak elején. In: Uő: Az én Szombathelyem. Cikkek és tanulmán5’ok. Szombathel)1, 1999. 249-251. p. (Acta Savariensia 15.); A Vas Megyei Könyvtárak Értesítője, 1986. 2. sz. 30-33. p. megjelent cikk újraközlése. 234