Mayer László (szerk.): Előadások Vas megye történetéről VII. - Archivum Comitatus Castrriferrei 9. (Szombathely, 2020)

Nyomdák és kiadványok, könyvtárak és olvasók Vas vármegyében a 16 - 20. században - Tilcsik György: Új adatok a Szombathelyi Polgári Olvasótársaság működéséhez, 1837 - 1841

A bevételekhez képest a kiadások lényegesen színesebb képet mutatnak. Itt és most nem tekintettük feladatunknak azok részletes vizsgálatát, amelynek révén amúgy sok érdekes adat felvázolható lenne a különféle iparosok — kőműves, asztalos, festő, üveges, lakatos, bádogos stb. — végezte munkákról, amelyek révén végül is sikerült a Szombathelyi Polgári Olvasótársaság tagjainak az olvasó- és biliárdszobáikat kialakí­tani és oly otthonossá tenni, mint azt fentebb, a leltárak ismertetésénél bemutattuk. Összességében és némi leegyszerűsítéssel elmondható, hogy — leszámítva az újságok, a folyóiratok és a könyvek beszerzésére, valamint az azok köttetésére felhasznált ösz­­szegeket — a társaság éves kiadásainak túlnyomó részét ezekre a beruházásokra és az azokhoz kapcsolódó beszerzésekre, a városházi kávéház bérlőjének fizetett árendára, továbbá a napi működéshez szükséges kisebb vásárlások költségeire fordították.108 Ugyanakkor nem érdektelen szemügyre venni az 7. számú táblázatot, amely azt mu­tatja, hogy az olvasótársaság 1837 és 1841 közötti időszakban évente milyen összegért vá­sárolt lapokat, folyóiratokat és könyveket, továbbá azok köttetésre mennyit fizetett ki.109 E táblázat adatai azt igazolják, hogy a Szombathelyi Polgári Olvasótársaság lehető­ségeihez képest évente jelentős összegeket fordított elsősorban újságok és folyóiratok be­szerzésére, hiszen a társaság 1837. január 1. és 1841. december 31. közötti 5 esztendőben felmerülő összes kiadásainak - amelyek mindösszesen 2135 pft 37 1/5 kr-ra (5339 vft 3 kr) rúgtak — közel egynegyedét, számszerűen 498 pft 18 kr-t (1245 vft 45 kr) tettek ki az újságok, a folyóiratok és a könyvek előfizetésére illetőleg megvásárlására felhasznált ösz­­szegek, mely utóbbinak része volt 1838-ban Szabó Miklós 5 pft-nyi (12 vft 30 kr), fentebb már említett ajándéka - amely a bevételeket gyarapította, és -, amellyel a táblabíró célirá­nyosan az „Allgemeine Zeitung” előfizetéséhez kívánt hozzájárulni.110 Ha pedig visszalépve a 5. számú táblázathoz a Szombathelyi Polgári Olvasótársaság gazdálkodását tesszük mérlegre, elmondható, hogy 1837 és 1841 közötti 5 évből négyben a bevételek elmaradtak a kiadásoktól, és csupán 1838-ban volt fordított a helyzet. Miközben a társaság minden évben nem túlságosan jelentős összegű - 3 pft 30 kr (8 vft 45 kr) és 40 pft (100 vft) között váltakozó - követelésekkel is rendelkezett, amelyek csaknem teljes egészé­ben a tagdíj befizetési hátralékokból adódtak, az éves bevételeinek és kiadásainak alakulása — amely nyilvánvalóan nem egyetlen személy döntésének következménye volt —, illetőleg az 1839-től nominálisan folyamatosan emelkedő és 1841 végén regisztrált 140 pft 33 kr-nyi (351 vft 22 1/2 kr) hiány, továbbá 12 pft (30 vft) kindévőség, azonban már némileg fenye­gető helyzetet vetített előre, hiszen e két tétel együttesen megközelítette az 1841. évi tény­leges bevételek felét.111 Meglátásunk szerint ugyanakkor az így kialakult pénzügyi szituáció önmagában nem okozhatta a Szombathelyi Polgári Olvasótársaság működési feltételeinek 108 MNL VaML Szvkt. PKSz. Bev. és kiad., 1837. Kiad., Bev. és Idád., 1838. Kiad., Bev. és kiad., 1839. Kiad., Bev. és kiad., 1840. Kiad., Bev. és kiad., 1841. Kiad. 109 MNL VaML Szvkt. PKSz. Bev. és kiad., 1837. Kiad. 1-3., 7., 10., 12., 15-16., 43., 35-36. tétel., Bev. és kiad., 1838., Kiad. 1., 7., 9. tétel., Bev. és kiad., 1839. Kiad. 1-2., 7., 17., 20., [45-46.] tétel., Bev. és kiad., 1840. Kiad. 8., 10., 13. tétel., Bev. és kiad., 1841. Kiad. 7-8. tétel. 1111 MNL VaML Szvkt. PKSz. Bev. és kiad., 1837. Kiad., Bev. és kiad., 1838. Kiad., Bev. és kiad., 1839. Kiad., Bev. és kiad., 1840. Kiad., Bev. és Idád., 1841. Kiad. 111 MNL VaML Szvkt. PKSz. Bev. és kiad., 1837. Bev., Kiad., Bev. és kiad., 1838. Bev., Kiad., Bev. és kiad., 1839. Bev., Kiad., Bev. és kiad., 1840. Bev., Kiad., Bev. és kiad., 1841. Bev., Kiad. 230

Next

/
Thumbnails
Contents