Mayer László (szerk.): Előadások Vas megye történetéről VII. - Archivum Comitatus Castrriferrei 9. (Szombathely, 2020)
Nyomdák és kiadványok, könyvtárak és olvasók Vas vármegyében a 16 - 20. században - Király Levente Zoltán - Tokai Gábor: Feltárul a Rohonci kódex titka: egy 400 éves kód feltörése
lően ambivalens kódot kapunk, bár érezhetően ez az ambivalencia igen csekély mértékű, s ahhoz is ragaszkodunk, hogy az ilyen ambivalencia létét megfelelő módon indokolni kell, vagyis a különböző jelentéseknek kell, hogy legyen szilárd bizonyítékuk. Egy másik kritérium, amit szintén a naiv próbálkozások miatt kell említeni, hogy a megfejtésnek értelmes szövegnek kell lennie. Az eddigi megfejtési javaslatok között ugyanis volt olyan, ami ennek a kitételnek sem felelt meg. Az „értelmes” azt jelenti, hogy a megfejtés rendelkezik annyi bonyolultsággal, mint minden normáhs szöveg: van a mondataiban alany, állítmány, s a szövegben vannak előre- és visszautalások, melyek az értelem egységét biztosítják. Ilyenek a legegyszerűbb természetes narratívákban is vannak. Az ennél egyszerűbb szövegek esetében, mint pl. átvételi elismervények, leltári listák, litániák, külső történelmi hivatkozások bizonyíthatják az olvasatot. Egy megfejtés legfényesebb igazolása pedig az, ha az eredménye — és nem a kiindulópontja — legalább részben olyan szöveg, amelyet más forrásból is ismerünk. A Rohonci kódex esetében erre is akad példa. SZÁMOK A kódnak számos betörési pontja van. Az egyik legkézenfekvőbb, hogy a képes illusztrációk tartalmát megpróbáljuk felfedezni a szövegben, különösen, ha a képeken felirat is található, amely máris kulcsot szolgálhat egyes kódok — pl. nevek — megfejtéséhez. Mégis a legelvontabb iránnyal kezdjük, amely kizárólag formális módon tör be a kódba. Gyürk Ottó tette meg ezt a lépést: számokat azonosított a szövegben.16 A 7/a képen látható egy szövegrészlet, amelyben a bekeretezett ismédődő jelsorozaton belül egy adott pozíción változnak a jelek. Gyürk megfigyelte, hogy itt a római számokhoz hasonló növekvő számokat láthatunk, bár az egyes számformák — amelyeket a 7/b-n látunk kiemelve — nem mindenkit győztek meg. Láng Benedek például fenntartotta, hogy ezek lehetnek ragok, végződések kódjai is. 16 Gyürk, 1970. 1926-1928. p. 7. kép Gyürk Ottó által felfedezett számkifejezések 177