Mayer László (szerk.): Előadások Vas megye történetéről VII. - Archivum Comitatus Castrriferrei 9. (Szombathely, 2020)
Bűnbakok Vas vármegye 17 - 20. századi történetében - Katonai Attila: "Ha kigyógyulunk az egyik őrületből, ne essünk a másikba!" Bűnbakok keresése a vasi megyeszékhelyen 1919 őszén
A megyei politikai-közigazgatási vezetését konstrukciónkban a kormánybiztosfőispán Sigray Antal és az alispán Herbst Géza jeleníti meg, valamint az egykori főispán Bezerédj István, míg az egyháziak véleményének a két püspök; Mikes János római katolikus és Kapi Béla evangélikus ad nyomatékot. A legnagyobb befolyással, hatással rendelkező médiamunkásokét pedig Éhen Gyula egykori lapszerkesztő, volt polgármester és a Vasvármegye tulajdonos—főszerkesztője Lingauer Albin. OKOK ÉS BŰNÖSÖK - A TÖRVÉNYHATÓSÁGI VEZETŐK OLVASATA Szombathelyen a hatalomváltás mindkét esetben gyorsan és békésen ment végbe. 1919. augusztus l-jén a Forradalmi Kormányzótanács lemondását a munkások óriási örömmel fogadták. Kovács József a direktórium addigi elnöke élete talán leghatásosabb beszédét mondta el ekkor, a MAV-munkások körében, hangsúlyozva, hogy sohasem volt híve a véres erőszaknak és az evolutív szemléletben mindig jobban hitt, mint a radikalizmusban. Továbbra is a szabadságot és a boldogságkeresést tartja az öntudatos munkásság legfőbb feladatának.20 Az új hatalmi szervben — a Vasvármegye és Szombathely Intézőbizottsága — maradtak a régi tagok (Hencz Kálmán, Kovács József, Heimler Ernő). Kommünikéjükben arról szóltak, hogy a régi vezetés „soha nem élt vissza a kefébe ragadott hatalommal. Szigorúan, de igazságosan kezelte a diktatúrát és arról csak az éhhalál réme 20 Az összbizalmi testület ülése. - Vasi Vörös Hírlap (továbbiakban: VVH), 1919. aug. 3. 3. p.; Hírek rovat. = VVH, 1919. aug. 3. 3. p. Mikes János (Vasmegyeifejek. Sgerk. Halász Imre. Szombathely, 1930. (továbbiakban: Halász, 1930.) 15. p.) Kapi Béla (https://hu.mkipedia.org/ wikj/ Kapi_Béla) 145