Mayer László (szerk.): Előadások Vas megye történetéről VII. - Archivum Comitatus Castrriferrei 9. (Szombathely, 2020)

Bűnbakok Vas vármegye 17 - 20. századi történetében - Melega Miklós: "A proletárdiktatúrának vanna ellenségei" A Tanácsköztársaság szombathelyi túszai

ronsapatbeli katonák ...”28 kísérték át a letartóztatottak illusztris társaságát a vármegyeháza nagytermébe, de nem azért, hogy a közöttük baktató alispán vezetésével megyegyűlést tartsanak, hanem a túszok előtt egyelőre ismeretlen célzattal. A helyiségbe beterelt 37 fős csoport a poros parkettán és az üléstermi székeken töltötte az éjszakát. Másnap aztán az egyik őr kedélyeskedő, kártyázásra felhívó szavai adtak okot némi bizakodásra az elcsigá­zott foglyoknak. Felsejlett előttük a szabadulás reménye, és a kedvező előjelek után nem is kellett csalatkozniuk. Miután kártyapartikkal és sakkozással ütötték el az időt, este 7 óra körül az őrök egyenként csendesen szélnek eresztették a társaságot.29 A Forradalmi Kormányzótanács a fővárosban már jóval korábban, május 27-én elrendelte a túszok szabadon bocsátását, azonban erre ott sem egyszerre, hanem a jú­nius elejéig került sor. Vidéken ezzel szemben még a hónap végén is előfordultak he­lyenként újabb túszbegyűjtések, összefüggésben az ellenforradalmi megmozdulások­kal.30 Vas vármegyében a direktórium hivatalosan június 29-én egy szűkszavú, indok­lást nélkülöző határozattal törölte el a napi lejelentkezési kötelezettséget, egyúttal dek­larálta, hogy a túszok kijelölését megszüntette.31 A sajtó egyik hírről sem számolt be, ehelyett a rekvirálások ellen fellázadt táplánfai lakosság ellenforradalmi mozgolódásá­ról, és a rosszhírű, rettegett Szamuely Tibor „elvtárs” Szombathelyre érkezéséről, to­vábbá a bűnösök várható példás felelősségre vonásáról cikkezett.32 A Kommün bukása után nem maradt el a számonkérés, a túszszedőket is utolérte megérdemelt sorsuk, és 1920-ban a törvényszék előtt kellett felelniük a Tanácsköztársaság idején tanúsított magatartásukért. Udvaros István MAV-szertárnok, direktóriumi tag és Papp József MAV-művezető, belügyi politikai megbízott a túszügyben játszott szerepük és a listák összeállítása miatt „személyes szabadság megsértése bűntetténeü’ elkövetéséért — mint felbujtók — személyenként 1—1 hónap fogházat kaptak. Ez az enyhének minősíthető ítélet nyilván összefüggésben volt azzal, hogy a szombathelyi túszokat komoly bántódás nem érte. A kiszabott 1 hónap eltörpült az egyéb, nekik felróható bűncselekmények büntetési tételei mellett. Udvarost például az előbbieken felül sikkasztás, orgazdaság, lopás, lázadás, zsarolás vétsége miatt is elmarasztalták, és sokéves börtönre ítélték.33 A bírósági eljárás, illetve a végleges túszlistán található feljegyzés alapján feltételez­hető, hogy valóban a fenti személyek állították össze a szombathelyi túszok jegyzékét, mégpedig a központi utasítás szellemében.34 A listázok elsősorban kiterjedt kapcsola­ti hálóval rendelkező, köztiszteletnek örvendő prominens közéleti szereplőket igyekez­tek összeírni, akiknek fenyegetettségével a hatalmon levők zsarolni tudták a társadalmat. A kiválasztás szempontjait — a korábban idézett újságcikkben megfogalmazottaknál rész­28 Éhen, 2006. 86. p. 29 Éhen, 2006. 85-86. p. 30 Gratz, 1935. 135. p. 31 MNL VaML Vvm. Dir. Ált. ir. 4649/D/1919. 32 A táplánfai zavargók a forradalmi törvényszék előtt. = Vasi Vörös Hírlap (továbbiakban: VVH), 1919. jún. 5. 2. p.; A táplánfai ellenforradalom tárgyalása. = VVH, 1919. jún. 7. 3. p.; Szamuely elv­társ Szombathelyen. = VVH, 1919. jún. 7. 3. p. 33 MNL VaML A Szombathelyi Királyi Törvényszék iratai. Polgári és büntető peres iratok 131/1920.; ítélet a kijelölt túszok ügyében. = Vasvármegye, 1920. márc. 14. 3. p. 34 A túszlistán a „Ref: Papp” feljegyzés szerepel. Lásd: MNL VaML Vvm. Dir. Ált. ir. 4349/1919. 136

Next

/
Thumbnails
Contents