Mayer László (szerk.): Előadások Vas megye történetéről VII. - Archivum Comitatus Castrriferrei 9. (Szombathely, 2020)

Bűnbakok Vas vármegye 17 - 20. századi történetében - Melega Miklós: "A proletárdiktatúrának vanna ellenségei" A Tanácsköztársaság szombathelyi túszai

végzések mellett — az állambiztonsági érdekekre hivatkozva — a rendszeres túszszedések is megindultak. A titkosrendőrség útmutatása szerint a polgári lakosság köréből begyűjtött túszokat a korábbi földbirtokosok, gyárosok, kereskedők, iparosok, bankárok, ingatlantulajdonosok és a régi hadsereg katonatisztjei közül kellett kijelölni.2 E távoli „minta” a későbbiekben hatást gyakorolt a hazai fejleményekre is.

Magyarországon már Károlyi Mihály (1875—1955) miniszterelnöksége alatt, a Népköztársaságidején is sor került internálásokra, kényszerlakhelyen történő fogvatartásra. Ezen időszak egyik első áldozata Mikes János (1876-1945), szombathelyi megyéspüspök volt, aki konfrontálódott az akkori hatalommal, ezért 1919 februárjában őrizetbe vették, és több állomáson keresztül végül a budapesti gyűj tőfogházba került.3

A Tanácsköztársaság 1919. március 21-én történt kikiáltása után a hatalom birtokosai Magyarországon is a szovjet mintát követték. A fennálló társadalmi rend totális megváltoztatásának igényével léptek fel, és a háborúért, valamint a megélhetési gondokért a kizsákmányoló, elnyomó burzsoáziát tették meg fő bűnösnek, kollektív bűnbaknak. A sajtó uszító hangnemben fordult a korábbi politikai elit képviselői ellen. A Tanácsköztársaság hatalomra kerülését követő napokban még csak néhány prominens közéleti szereplőt tartóztattak le, 1 hónappal később, április végén azonban kül- és belpolitikai okok következtében tömegessé váltak a túszgyűjtő-akciók. A román hadsereg előrenyomulása miatt ugyanis a Kommün válságos helyzetbe került, és társadalmi támogatottsága is meggyengült. Ilyen körülmények között a régi rend híveinek megfélemlítésével kísérelték meg elejét venni a várhatóan felerősödő ellenforradalmi szervezkedéseknek. A túszszedést tehát eg)' preventív jellegű, a lakosság elrettentését célzó akcióként hajtották végre. A kijelölt személyekkel szemben az esetek többségében nem fogalmaztak meg konkrét vádakat, nem feltédenül gyanúsították őket ellenforradalmi szervezkedéssel. Olyan tekintélyes, befolyásos, véleményformáló embereket szemeltek ki, akiknek fenyegetettségével sakkban lehetett tartani a társadalmat. Egyfajta bűnbak szerep jutott nekik, és egész társadalmi osztályuk, a burzsoázia bűneiért kellett vezekelniük, a proletárdiktatúra foglyaiként.4 5

A Tanácsköztársaság idején — jelenlegi tudásunk szerint — az országban összesen 875 főt ejtettek túszul. E kérdéssel foglalkozó szakirodalom azonban alig áll rendelkezésre, mivel az események tárgyilagos kutatása csak az utóbbi években indult meg. Részletes feldolgozás eddig a fővárosról, a Gyűjtőfogházba hurcolt letartóztatottakról készült. Ezen felül csak 28 vidéki település - a Dunántúlról Sopron, Kaposvár, Nagykanizsa, Pápa, Veszprém, Székesfehérvár, Győr és Szombathely — esetében vannak ismeretink adatok arról, hogy a proletárdiktatúra időszakában a hatalom birtokosai túszokat szedtek, ám a teljeskörű feltárás és feldolgozása azonban még várat magára.3

2 Bödők Gergely: Kegyelmes urak a Gyűjtőfogházban. A vörös terror fővárosi túszai. = Múltunk, 2014. 4. sz. (továbbiakban: Bödők, 2014.) 151-153. p.

1 Deme Jms%Ió— Keleti József: Az ellenforradalom Vasvármegyében és Szombathelyen. Szombathely, 1920. (továbbiakban: Deme-Kcleti, 1920.) 39. p.; Bakó Balázs: Az ellenforradalmár püspök. Eljárás gróf Mikes János szombathelyi püspök ellen 1918—1919-ben. = Vasi Szemle, 2007. 1. sz. 77-80. p.

4 Deme—Keleti, 1920. 55.p.; Bödők, 2014. 154-158. p.; Graty_ Gusytáv: A forradalmak kora. Magyarország története, 1918-1920. Bp., 1935. (továbbiakban: Gratz, 1935.) 132-136. p. (A Magyar Szemle könyvei; 10.)

5 Bödők, 2014.158-159. p.

126