Mayer László (szerk.): Előadások Vas megye történetéről VII. - Archivum Comitatus Castrriferrei 9. (Szombathely, 2020)

Bűnbakok Vas vármegye 17 - 20. századi történetében - Tilcsik György: Bűnös vagy áldozat? Stepanek József ács Szombathely Város Büntetőtörvényszéke előtt 1817-ben

gyújtogató, és ellene megáll a vád, hacsak nem tudja igazolni, hogy hol töltötte a lángok fellobbanása előtti negyedórát.76 77 Czédler József azt nyilatkozta, hogy a tűz éjszakáján, amikor kijött a Föl utcában álló és kiégett házából (ma: Kőszegi utca 23.), az utcán találkozott a városból hazafelé tartó Stepanekkel, aki annyit kérdezett tőle, hogy az ő háza is leégett-e. A nyilvánvaló helyzetben a meglepett mészárosmester csak tétova igenlő választ adott, amelyet köve­tően az ács szó nélkül továbbállt. Vilisits József vallomásában pedig arról számolt be, hogy az április 27-ről 28-ra virradó éjjel, amikor már a Piactéren álló várostorony égő tetőszerkezete a földre hul­lott, és azt többen - közöttük Vilisits is - oltották, ő éppen a közek tótnál vizet pum­pált, odalépett hozzá Stepanek József, és azt mondta, hogy rajta számon kérték, hogy miért nem vesz rész az oltásban. Vilisits előbb az ördögbe küldte az ácsot, és ehhez még annyit fűzött hozzá, hogy ha nem akar részt venni a tűz elfojtásában, akkor majd ők maguk elvégzik azt. A rövid szóváltás után Stepanek magára hagyta Vilisitset.78 Ezután Tóth Imre haszontalan és felesleges igyekezetnek nevezte, hogy Stepanek a vármegyéhez fordult segítséget kérve, és megismételte, hogy ő maga tette már koráb­ban és április 27-én tanúsított viselkedésével gyanússá magát a város lakói előtt, majd szemére vetve, hogy az elkövetéskor bátor volt, a beismerésnél azonban igencsak gyá­va, zárásképpen pedig leszögezte, hogy miután az ács vallomását megcáfolták, bizonyí­tottnak tekinthető, hogy ő volt a gyújtogató, ennek folyományaként pedig az alügyész indítványozta, hogy Stepaneket a bíróság büntesse meg. '9 A felperes megnyilatkozását követően felolvasták Czédler József és Vilisits József vallomását. A két tanú közül előbbi változadan formában,80 utóbbi azzal a pontosítással hagyta jóvá az előzőleg elmondottakat, hogy nem éjjel, hanem inkább korareggel, hoz­závetőlegesen 1/2 5-kor találkozott Stepanekkel Szombathely város piacterén.81 A vád meglehetősen hosszúra nyúlt okfejtésére Illésy Ferenc hasonló, sőt még terjedelmesebb replikával válaszolt. Ennek kezdetén a védő jól érzékelhetően „harc­modort” változtatott, és felhagyva az addigi kizárólag a vádlottal kapcsolatos kérdések pro és kontra taglalásával és elemzésével, új szempontokat és kérdéseket igyekezett be­vonni a tárgyalás menetébe. Így először a tűz keletkezési helyének alapos vizsgálatát hiányolta, és felvetette egyrészt, hogy miután korántsem biztos, hogy a lángok a házon kívül csaptak fel, okvetlenül szükséges az először kigyulladt istálló szemrevételezése, másrész kijelentette, hogy — miután Csavar István házának padlását felülről sárral von­ták be — a ház felülről befelé nem éghetett. Ennek igazolására egyrészt megemlítette az istállóban látható sármaradványokat, továbbá azt, hogy az istálló mégis teljesen le­égett, és a benne lévő állatok elpusztultak, másrészt javasolta az istálló falának alapos megtekintését, mivel annak csak az alsó részéi feketedtek el, mely azt bizonyítja, hogy 6 MNL VaML Szvkt. TBp. S) Pír. Pjkv. Szombathely, 1817. augusztus 4. 77 MNL VaML Szvkt. TBp. SJ Pir. Pm. „U”. Czédler József tanúvallomása. Szombathely, 1817. július 28. 78 MNL VaML Szvkt. TBp. SJ Pir. Pm. „V”. Vilisits József tanúvallomása. Szombathely, 1817. július 31. 9 MNL VaML Szvkt. TBp. S] Pir. Pjkv. Szombathely, 1817. augusztus 4. 811 MNL VaML Szvkt. TBp. SJ Pir. Pm. „U”. Czédler József tanúvallomása. Szombathely, 1817. július 28. 81 MNL VaML Szvkt. TBp. SJ Pir. Pm. „V”. Vilisits József tanúvallomása. Szombathely, 1817. július 31. 107

Next

/
Thumbnails
Contents