Dominkovits Péter: Szombathely mezőváros gazdaság- és társadalomtörténete a 17. században - Archivum Comitatus Castrriferrei 8. (Szombathely, 2019)

Derdák Ferenc - Kiss Gábor: A 17. századi Szombathely területének térképi rekonstrukciói

Külterületi lapunk tehát a korábbi 1:10 000 léptékű szelvényeink alapján rajzolt l:25.000-es térkép, amely azonban nemcsak Szombathely város földterületeit ábrá­zolja, hanem a győri püspökök szombathelyi várához tartozó uradalmi földeket, azaz a Sorokpuszta területét is bemutatja.7 Ezek hangsúlyozására és a tájékozódás meg­könnyítése végett az őket kerítő településhatárokat megvastagítottuk. A környékbeli falvakat - Aranyosperint és Újfalu, Bádonfa, Balogfa, Bogát, Herény, Hermán, Kis- és Nagykámon, Kis- és Nagyszőlős, Németgencs, Ólad, Péteri, Senyefa, Szentkereszt, Szentkirály, Szentmárton és Újfalu, Zanat, Zarkaháza — és azok határát szintén feltün­tettük. A lakott területek kiterjedését vonalkázással emeltük ki. Szerepel továbbá a térképlapon maga Szombathely, a falakkal körülvett és vár­ral rendelkező város, továbbá az annak részeiként számon tartott két „külváros”, a Gyöngyös utca, valamint a Kis- és Nagykaricsa. Mint lakott helyet, két majort — a Bejczy-majort és a Sorokmajort — kellett még számba vennünk. Ezen kívül mint alapot, természetesen feltüntettük a vízrajzot és az úthálózatot. A- templomokat — Szent Márton-templom, Szűz Mária vártemplom, Szent Erzsébet ferences temp­lom, Szent István király-templom -, az egyetlen kápolnát (Szentkút), és a malmokat (vízimalmokat) a rájuk utaló jelekkel adtuk meg. Az utóbbi, gazdaságilag igen fontos épületek azonosítására különös gondot fordítottunk, amelyeket egy nem régiben elő­került malomjegyzék alapján sikerült tovább pontosítanunk.8 Külterületi lapunkat főként birtoktérképnek szántuk, amelyen színezéssel külön­böztettük meg az egyes tulajdonosok nagyobb birtoktesteit. Amennyiben ezek pon­tos határát nem sikerült kiderítenünk, úgy a színeket kifutóra hagytuk. Birtoktérképünk megmutatja Szombathely város és a püspöki vár földjeit, továbbá a város területébe ékelődő magánbirtokot: Szőkeföldét - amely a tárgyalt időszakban a Káldy család birtoka volt —, a domonkos kolostor tartozékait, illetve a szintén beékelő­dő két püspöki jobbágyfaluhoz tartozó földeket — Aranyosperint és Újfalu: Komárom, Szentmárton és Újfalu: Szentmárton I—IV. —, az egyházi/plébániai kézen lévő erdőket. Mivel a színek birtoklást jelölnek, a növénytakaró — erdő és rét/legelő - megje­lenítésére grafikai jeleket használtunk némi grafikai alászínezéssel, pontos ismeretek hiányában nem lehatárolva azok kiterjedését. A szántóföldek hasonló jelölésétől nagy kiterjedtségük okán el kellett tekintettünk, viszont a szőlőhegyet feltüntettük. A dűlőneveket csak a minket érdeklő szombathelyi részeken írtuk ki, a hatá­ros falvak területén viszont nem! A helynevek összegyűjtését elsősorban a canonica 7 Térképeink elkészítéséhez az I—III. katonai felmérésen kívül felhasználtuk még: Situations Plan der Gegend um Steinamanger... 1797. című térképet. Magyar Nemzed Levéltár Vas Megyei Levéltára (továbbiakban: MNLVaML) Térképgyűjtemény. T 593. Megjelent: VHHK, 1997. 2. sz. melléklet., valamint a Szombathelyre vonatkozó alapvető térképészeti tanulmányt: Borbély Andor: Régi tér­képeink adatai Szombathely helytörténetéhez. = Vasi Szemle (továbbiakban: VSZ), 1939. 5. sz. 30-37. p.; Az elérhető térképekről az alábbi kiadványból tájékozódtunk: Kéziratos térképek a te­rületi állami levéltárakban. XIX. Vas Megyei Levéltár (volt Szombathelyi Állami Levéltár). Szerk. Muzsnai Lászlóné. Kézirat. Bp., 1968. 1825-2103. p. (Levéltári jegyzékek; 1.) 8 Malomjegyzék. MNL VaML Vas vármegye nemesi kis- és közgyűlésének iratai. Kis- és közgyűlési iratok, 1780. június 12. Itt köszönjük megTilcsik György segítségét. 221

Next

/
Thumbnails
Contents