Előadások Vas megye történetéről VI. - Archívum Comitatus Castriferrei 7. (Szombathely, 2015)
A nők Vas vármegye 16-20. századi történetében - Tilcsik György: "... tulajdon magzatjának vakmerő gyilkosává lett..." Csecsemőgyilkos anyák Szombathely Város Törvényszéke előtt a 19. század első felében
A védelem után ismét a felperes, Tóth Imre kapott szót, aki hosszú és cirkalmas beszédben újólag felsorolta - némely esetben többször is visszatérve azokra - a Kónya Julianna elleni vádakat. Bevezetésképpen leszögezte, hogy az a tény, hogy a leány börtönbüntetése ideje alatt is buja életet élt, továbbá, hogy terhességét titkolta és gazda- asszonyának, Horváth Józsefnének letagadta, önmagukban is mutatják gonosz és bűnös szándékait. A városi alügyész az alapvető emberi természettel ellentétes cselekedetnek minősítette, hogy Kónya Julianna újszülött csecsemőjét az árnyékszék mocskába dobta, és egy pemetfával abba belenyomta. A leány ravasz és bűnös mivoltának bizonyítékát látta abban, hogy a börtönből való szabadulása előtt inkább vállalta a 40 korbácsütést, semmint bevallotta volna terhességét, hiszen - állította Tóth Imre - azt remélte, hogy megkorbácsoltatása nyomán magzata még a méhében meghal. A vád képviselője az orvosi szakvéleményére hivatkozva nyomatékosan hangsúlyozta, hogy - ellentétben Ritter József védő állításával - a kisfiú élve született, és pusztulása anyja elvetemült cselekedetének egyenes következménye volt. Tóth Imre súlyosbító körülményként említette, hogy Kónya Julianna korábban szült gyermekét is megölte, továbbá, hogy büntetése alatt nemhogy nem javult meg, hanem a börtönben töltött idő alatt teherbe esett, azaz a börtönben fogant gyermekét - jóllehet sem szép szóval, sem fenyegetéssel senki sem kényszerítette - szörnyű módon meggyilkolta. Tóth alügyész zárásként kijelentette, hogy a kisfiú megölése bosszút kíván, és ezért - amellett, hogy benyújtotta a Horváth József volt ispán vallomását rögzítő iratot - indítványozta, hogy a bíróság az már általa korábban kért büntetést szabja ki Kónya Juliannára.68 Ezután Horváth József egy kisebb pontosítást téve megerősítette vallomását,69 majd pedig következett a védelem viszonválasza. Ritter József a vád képviselőjéhez hasonlóan hosszú, sőt már-már kimerítő részletességű, és itt-ott erősen az érzelmekre apelláló replikával állt elő. Taktikája alapvetően két pilléren nyugodott: egyrészt Kónya Juliannát egy együgyű és a körülmények által erősen befolyásolt személynek állította be, másrészt pedig azt próbálta bizonyítani, hogy a leányt a szülés napjának reggelén végzett fejés közben ért tehénrúgás miatt meghalt, illetőleg, hogy így halva jött a világra. Ritter szívhez szóló szófordulatok és lapidáris közhelyek felsorakoztatásával azt próbálta igazolni a leány börtönben való teherbe esése nem az ő bűne, hanem kizárólag a körülmények következménye. Többször is megemlítette - mintha maga sem lenne tökéletesen meggyőződve erről -, hogy Kónya Julianna terhességét és a szülés tényét kizárólag szemérmessége miatt igyekezett titokban tartani. Ritter amellett, hogy hangsúlyozta, miszerint a leánytól távol állt minden rossz szándék, és a kisfiú halálát az ominózus tehénrúgás okozta, ugyanakkor egy alapvetően új szempontot hozott szóba, amikor azt állította, hogy a halvaszületett csecsemő beleesett az árnyékszékbe, és nem pedig anyja dobta oda, majd pedig miután látta, hogy a kicsi nem él, zavarában nyomta bele az árnyékszék mocskába. Ugyancsak érdekes és korábban nem említett, Kónya Julianna visszaeső mivoltát cáfolni akaró - bár kissé gyenge - érve volt a védelemnek, hogy a leány első esetben sem ölte meg gyermekét, amit világosan bizonyít, hogy a Királyi Tábla nem ítélte őt halálra. 68 Uo. 69 VaML Szvkt. TBp. KJ Pir. Pm. „D”. Horváth József tanúvallomása. Szombathely, 1815. július 4. 384
