Előadások Vas megye történetéről VI. - Archívum Comitatus Castriferrei 7. (Szombathely, 2015)
A nők Vas vármegye 16-20. századi történetében - Bariska István: Nőalakok a 16. századi Kőszegen
BARISKA ISTVÁN NŐALAKOK A 16. SZÁZADI KŐSZEGEN MARKÓ BÁLINTNÉ MARGIT: AZ ÁLDOZAT 1539. március 15-én Kőszegre hívták Balthasar Töpler soproni hóhért, hogy Markó Bálint városi polgár feleségét, Margitot kínvallatással vallomásra bírja.1 4 nappal később, március 19-én már az ítéletet is kihirdették,2 és csaknem ünnepélyes formában adták ki Margit „Urfecht”-jét, azt az ítéleti esküt, amelyben bíráival szemben lemond mindenféle bosszúról. Közel 475 év távolából visszanézve lesúj tónak nevezhető mindkét dokumentum, bár vitathatatlan, hogy azok voltak már a maguk korában is. Az érintett események előzményeinek feltárására már történt kísérlet, ám már elöljáróban szükséges korrigálni kell egy akkor elkövetett tévedést: Markó Bálint felesége, Forintos Margit ugyanis nem leánya, hanem „csak” rokona volt az 1560-ban boszorkányság vádjával elítélt Forintos Mátyásnak.3 Az „Urfecht” vagy „Urfehde” kifejezés rövid magyarázatot igényel. A német és az osztrák tartományi jog ismerte a magánháború, azaz a „Fehde” intézményét, azaz a vélt vagy jogos követelések peren kívül, és fegyveresen úton történő érvényesítését. E joggyakorlat a Flabsburg uralkodóknak elzálogosított Nyugat-Magyarország uradalmaiba és városaiba osztrák közvetítéssel érkezett, és a 15. század végére olyan mértékben terjedt el és okozott mérhetetlen emberi és anyagi veszteségek, hogy a birodalmi („Reichslandfriede”) illetőleg a tartományi nyugalom („Landfriede”) érdekében örökös békét hirdettek.4 Egy-egy ilyen magánháborút szigorú formális szabályok között zártak le, és a vesztes félnek úgynevezett békeesküt („Urfehde” vagy „Urfecht”) kellett tenni. Ez az eskü a harcokban alulmaradt felet, teljes rokonságát, sőt minden szövetségesét is arra kötelezte, hogy a békét többé nem sérti meg, nem vesz elégtételt és nem tervez bosszút. A békeesküt később a büntetőperekbe is átültették, ahol az elitéletet és teljes rokonságát, továbbá kezeseit kényszerítették erre. Markóné 1539. évi boszorkányperében kiadott „Urfecht”-je, vagyis kötelezvénye e büntetőeljárási gyakorlat egyik legtisztább megnyilvánulási formája. Noha a magyar jog mindezt nem ismerte, az úgynevezett pártatlan vagy delegált bíróságokon magyarországi, tehát nem osztrák zálogon lévő magyar városok és mezővárosok küldött bírái is részt vehettek. Ilyen pártatlan bíróság adta ki 1539. március 19-én Markóné Forintos Margit esküjét vagy kö1 Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltára Kőszegi Fióklevéltára (továbbiakban: VaML KFL) Kőszeg Város Tanácsának iratai. Acta Miscellanea (továbbiakban: Act. Mise.) [Kőszeg], 1539. március 15. (továbbiakban: Markóné kínvallatása). A forrás hátoldalán tévesen szerepel Vince Balázsné vallomása („Vrgicht”) hátoldali jegyzet. 2 VaML KFL Act. Mise. Kőszeg, 1539. március 19. „Margaretha des Markho Walentin zu Gunsß Hawsfraw Urfecht Verschreibung ...” (továbbiakban: Markóné esküje) 3 Bariska István: Egy 16. századi kőszegi boszorkányper és tanulságai. = Vasi Szemle, 1988. 2. sz. 247-258. p. A kérdést először 1969-ben Horváth Ferenc dolgozta fel, inkább irodalmi ihletéssel, mintsem a források alapján. 4 Fuchs, Konrad - Raab, Heribert: Wörterbuch zur Geschichte. Bd. 1. München, 1972. 263. p. 359
