Előadások Vas megye történetéről VI. - Archívum Comitatus Castriferrei 7. (Szombathely, 2015)
A történelem görbe tükörben. Mulatságos fejezetek, humoros események, meghökkentő epizódok Vas vármegye 17-20. századi történetéből - Melega Miklós: Holttetem a víztoronyban? Az 1908. évi szombathelyi tífuszjárvány "mellékhatásai"
MELEGA MIKLÓS HOLTTETEM A VÍZTORONYBAN ? AZ 1908. ÉVI SZOMBATHELYI TÍFUSZJÁRVÁNY „MELLÉKHATÁSAI” BEVEZETÉS Amikor 1898 januárjában a szombathelyi polgárok ünnepélyesen használatba vehették az ország egyik legkorszerűbb vízvezetékét, még senki sem sejtette, hogy a létesítmény 10 évvel később támadások kereszttüzébe kerül, és annak egyik központi eleme - a Szent István park feletti festői környezetben magasodó elegáns víztorony - miféle hát- borzongató és visszataszító esemény vélt színhelyeként vonul majd be a helyi köztudatba. Mielőtt azonban ennek a bizarr rémtörténetnek részleteibe beavatnánk az olvasót, nézzük az előzményeket, az 1908. évi pusztító tífuszjárványt, annak érdekében, hogy megértsük, hogyan kerül a csizma az asztalra, pontosabban a hulla a víztoronyba. 1908-ban Szombathely modern kori történetének legsúlyosabb tífuszjárványa söpört végig a városon, félezernél is több megbetegedést okozva, számos halálos áldozatot követelve. A járvány lefolyását közegészségügyi, epidemiológiai oldalról is meg lehet közelíteni, jelen esetben azonban egy egészen más aspektusból vizsgáljuk az eseményeket. A történések emberi oldalát, a városlakók körében eluralkodott pánikhangulat következményeit kívánjuk bemutatni, ugyanis az emberek részéről tapasztalható eltérő válaszreakciók nyomán a járvány váratlan fejleményekhez, esetenként tragikomikus megnyilvánulásokhoz, előre meg nem jósolható „mellékhatásokhoz” vezetett. A középkorban csak „morbus hungaricus”-ként emlegetett rettegett betegség, a hastífusz (typhus abdominalis)1 kórokozója a „salmonella typhi” baktérium, amely megfelelő higiénia hiányában, emberi ürülékkel szennyezett vízzel, tejtermékkel, élelmiszerrel, vagy a piszkos kézről jutott a tápcsatornába, és a bélrendszer gyulladását idézte elő. A kórt tünetmentes emberi hordozó is terjeszthette, amint azt „Tífusz Mary”, vagyis Mary Maiion, New York-i szakácsnő esete példázta, aki az 1900-as évek elején emberek tucatjait fertőzte meg az általa készített ételekkel. Ez utóbbi fertőződési módot a korabeli Magyarországon még nem ismerték, ennek eshetőségére csak az 1910-es években derült fény. A fertőzés megtörténtét követően 1-2 hetes lappangási idő után jelentkeztek a bőrkiütéssel, puffadással, székrekedéssel, majd véres hasmenéssel, fejfájással, magas lázzal járó tünetek. Akár tudatzavaros állapot is kialakulhatott - a beteg nem ritkán félrebeszélt -, innen eredt a betegség neve is, ami a ködös tudatállapotot jelölő görög „typhos” szóból származott. A bélrendszerben fekélyképződést, esetenként perforációt, vagy más szervekre is átterjedő fertőzést okozó kór súlyos esetben halálhoz vezetett. A tífuszjárvány volt a 19. századi városok egyik legrettegettebb nemkívánatos vendége.2 1 A szombathelyi tífusz. = Szombathelyi Friss Újság (továbbiakban: SZFÚ), 1908. jan. 21. 2. p. 2 http://en.wikipedia.org/wiki/Typhoid_Mary (Megtekintve: 2012. március); Védekezés a hastífusz ellen. = Vasvármegye (továbbiakban: Vvm.), 1908. jan. 26. 1. p. 335
