Előadások Vas megye történetéről VI. - Archívum Comitatus Castriferrei 7. (Szombathely, 2015)
A történelem görbe tükörben. Mulatságos fejezetek, humoros események, meghökkentő epizódok Vas vármegye 17-20. századi történetéből - Katona Attila: Huszárrohamok a dualizmuskori Szombathelyen
katonasággal.13 Deák István és Hajdú Tibor kutatásából ismert,14 hogy az 1887-1888-ra a korábbi afférok ellenére lényegesen javult a közös hadsereg és a honi polgári lakosság kapcsolata, és ezt jól ezt tükrözte az összes helyi lap kommentátora is: a huszárok megérkezése nagy cáfolatát képezi annak a széles körben elterjedt állításnak, hogy a magyar chauvinizmus idegenkedéssel fordul el a császári és királyi közös hadseregtől, hogy nem tud lelkesülni a közös véderő ezen főjelentőségű faktoráért.’’15 A város új lehetőségeit a helyi médiumok hasonlóképpen látatták. „A lakosságunk tehát azon új osztállyal fog gyarapodni, amely eddig hiányzott közüle, s amelynek tagjai csak átvonulásuk alkalmával tarkították a várost. Lesz állandó katonaságunk, amely új életet, új pezsgést hivatott előidézni. ... Különféle körülmények, amely a közönség egy része és a közös hadsereg között válaszfalat vontak, amely válaszfal bár nem mindenütt, de több helyütt hidegséget, hogy ne mondjuk ellenszenvet teremtett, amely mindkét félnek kellemetlenné tette a helyzetét. Es e helyzetekből támadtak súrlódások: támadtak hibák itt, túllépések ott, s nem egy esetben országos lárma keletkezett lényegtelen, apró félreértésekből, melyeket közös jóakarattal el lehetett volna csirájában fojtani. ... Közösségünknek a hadsereget nem olyannak kell tekintenie, amely mindegy rideg álláspontot foglal el vele szemben, hanem olyannak, amelynek egyedüli hivatása a monarchia védelme, amely nem szoldadeszka, hanem néphadsereg, amelyben benne van az ország összes ifjúsága. Lovasságunk híres volt mindig. A huszárnak nem volt és máig sincs párja. És hasonló nemzeti büszkeséggel mondhatjuk el, hogy a magyar bakámnál nincs jobb széles e világon. ... Óhajtjuk, hogy ezred tagjai mind sűrűbben érintkezzen a közönséggel, mert ez a legjobb mód a kölcsönös bizalom felköltésére és ápolására. Vegyüljenek társaságainkban, vegyenek részt vigalmainkon, egyszóval ne tekintsék magukat különálló testületnek - a mindennapi életben és bizonyára szíves előzékenységre fognak találni. ”16 jóllehet külön nyomatékkai nem hangsúlyozták, de nem volt kétséges, hogy a hu- szárság művelt tisztikara a városban nemcsak a báli szezonban biztosítja a táncparkett „ördöge”-it, de a potenciális férjpiacot is új, friss, minőségi „áruval” telíti.17 Ez még akkor is így lehetett, ha a korabeli tisztikar leggyakoribb betegségeiről, a vérbajról és az alkoholizmusról a polgári társadalom tudott.18 Az 1870-es évektől végigvonuló párbajhullám őrület is zajossá tette a vívótermeket és a hajnali órákban a kaszárnyakörnyéki városi 13 „Nagy változásnak nézhetünk eléje - írta a lap munkatársa rejthet e nap magában jót és rosszat, de sajnos, hogy mi utóbbiból többet várhatunk, ha csak felületesen is mérlegeljük a hadsereg állását hazánkban, viszonyát a magyar polgársághoz. Szombathely ez ideig a magyar kultúrának volt bástyája és most a közös hadsereg egy ezrede lép falai közé: a magyar népnek a hadsereggel és annak szellemével kell küszködnie.” Három vendég. = Dunántúl, 1889. okt. 20. 2. p. A tisztikar sajátos kapocsnak tűnt a formálódó új polgári társadalom és az akkor még sok tekintetben privilegizált, de csak kisebbségben lévó' nemesi tisztikar között. Hajdú, 1999. 102. p. 14 Hajdú, 1999. 94- p.; Deák István: Volt egyszer egy tisztikar. A Habsburg-monarchia katonatisztjeinek társadalmi és politikai története, 1848-1918. Bp., 1993. (továbbiakban: Deák, 1993.) 180-186. p. 15 A mi huszárjaink. = Vasvármegye (továbbiakban: Vvm.), 1889. okt. 20. 1. p. 16 Huszárok érkezése. = VL, 1889. okt. 20. 1. p. A szerző utalása a nem sokkal korábban 1886-ban lezajlott úgynevezett Janski-afférra vonatkozott. Hajdú, 1999. 90-92. p. 17 A katonazenekarok a vidéki társas élet és a színészet egyik elismert támaszának tűnt. Hajdú, 1999. 102. p.; A hadsereg tiszti karának jelentős része nőtlen volt, ez bálokban nem bizonyult hátránynak. Deák, 1993. 180. p. 18 Hajdú, 1999. 77. p.; Deák, 1993. 182. p. 327
