Előadások Vas megye történetéről VI. - Archívum Comitatus Castriferrei 7. (Szombathely, 2015)
Adók, adózás, adófizetés vas vármegyében a 15-20. században - Feiszt György: A közpénzenk magánkézbe kerülése. A kamara haszna adó (lucrum camarae) felhasználása a 15. században
FEISZT GYÖRGY A KÖZPÉNZEK MAGÁNKÉZBE KERÜLÉSE A KAMARA HASZNA ADÓ (LUCRUM CAMARAE) FELHASZNÁLÁSA A 15. SZÁZADBAN A 14. század arisztokratái még csak arra törekedtek, hogy minél nagyobb birtokuk legyen, minél több jobbággyal rendelkezzenek, mert úgy gondolták, hogy a gazdagság és a hatalom egyenes arányban áll egymással. Zsigmond (1368-1437) halála után, kiváltképp az interregnumok idején azután már nem egy főúr akadt, aki nem az udvarban fáradozott a királyi adományok megszerzésével, hanem foglalással, engedély nélküli várak építésével vagy kolostorok, templomok erődítménnyé alakításával konstruált magának birtokközpontokat. Ennél kifinomultabb és hatékonyabb módszernek bizonyult a felségjogok megszerzése. Azok, akik vármegyei ispáni megbízatáshoz, országrészeket irányító kapitánnyá történő kinevezéshez jutottak, adminisztratív úton kerültek az anyagi haszonszerzést biztosító pozícióba. Az igazgatott területeken ugyanis az adók beszedését részben a törvények, részben az eseti megbízások az ő feladatukká tették. A Zsigmond halála és Mátyás (1443-1490) megválasztása között eltelt közel 2 évtizedben, Albert (1397-1439), I. Ulászló (1424-1444), V. László (1440-1457) királyok uralkodása, valamint Hunyadi János (1407-1456) 7 éves kormányzóságának időszakában ezek a pozíciók igen kelendőek voltak. A leváltások és kinevezések sorozatához, a bel- és a külpolitikai események gyors változásai kiváló alkalmakat biztosítottak. A magyar állam működésének anyagi alapját, a királyok állandó jövedelmét a kötelező pénzbeváltásból eredő haszon biztosította. Az Árpád-korban az új pénz beváltásának ideje 6 hetet ölelt fel, és a nagyböjti időszakban húsvétig tartott. Ez idő alatt a kamaraispánok és embereik bejárták az országot, és forgalomba hozták az új pénzt, amelyet az ország valamennyi lakosának használnia kellett. A csökkentett ezüst tartalom az új dénárok népszerűtlenségét okozta. Az átváltásból eredő tulajdonosi veszteség mértéke, elérhette 50, a királyi kamara nyeresége értelemszerűen a 100%-ot.1 A hátrány elsősorban a kevés készpénzzel rendelkezőket érintette. A kereskedők, és a birtokosok megtehették, hogy az átváltást csak a kötelező mértékben teljesítsék, hiszen a bírságokat kifizetve is jobban jártak, ha üzleteiket továbbra is az értékálló régi pénzt használva bonyolították. Károly Róbert (1288-1342) felismerte, hogy ez a rendszer nem tartható fenn, ezért 1339-ben megszüntette a kötelező pénzbeváltást, a kieső bevételek pótlására pedig 1342-ben bevezette a 18 dénáros kamarahaszna (latinul: lucrum camerae), vagy más néven kapuadót. Ennek a neve onnan eredt, hogy a kivetés minden olyan jobbágyportára vonatkozott, amelynek kapuján egy szénával vagy gabonával terhelt szekér át tudott 1 Hóman Bálint: Magyar pénztörténet. Bp., 1916. (továbbiakban: Hóman, 1916.) 415-419. p. 195
