Előadások Vas megye történetéről VI. - Archívum Comitatus Castriferrei 7. (Szombathely, 2015)
Családi és közösségi ünnepek Vas vármegyében a 16-20. században - Katona Attila: "...a haza összes polgárának szabadságünnepe..." Fejezetek a szombathelyi március 15-ikék történetéből a 19. században
hogy sem az idő, sem az élet nagy csalódásai nem bírták megtörni lelkesedésünket az akkori nagy eszmék iránt. Melyek a nemzet számára egy új korszak sorompóit nyitották meg.”18 Úgy tűnik, továbbra is egy zárt - lényegében függetlenségi párti - kör tekintette magának ezt az ünnepnapot, mert az 1889-ben meginduló pártonkívüli „Vasvármegye” hírlapírója azt írta, hogy valami exkluzivitás üli meg e napot, és azért vannak olyan kevesen; pedig a hazafias lelkesedés nem monopólium, s akárki lelkesül a múlt dicsőséges példaadásán; ezen érzelem mindenesetre tiszteletre és méltánylásra méltó. ”28 29 A polgármester és az ellenzék közötti együttműködés annyiban megmaradt, hogy 1889. augusztus 16-án Kossuth Lajost (1802-1894), a magyar nemzet bálványát a város díszpolgárai közé emelték. „Maradjon ő az egész nemzeté. ”30 A sajtóbeli megemlékezéseket az 1881-ben indult függetlenségi párti „Dunántúl” vindikálta magának, egyben tematizálta az ünnepnapot, és a maga szerény eszközeivel építgette a Kossuth-kultuszt. Értelmezésükben 1848 márciusa a magyar feltámadás napja, egy megkezdett, de félbemaradt esemény, amelynek a folytatáshoz a legmegfelelőbb személyeket magukban vélték felfedezni. A pártban a hangsúly a további demokratizálódására esett, és ilyen aspektusból találkozott elképzelésük a Tisza-kormány figyelemreméltó kritikusának, Horváth Boldizsárnak a nézeteivel, aki mindig hangsúlyozta demokratikus elkötelezettségét, amely alatt a nép jogainak további kiszélesítését, és nem az arisztokratikus elemek megsemmisítését értette. A függetlenségi párt a nappal kapcsolatos vízióit is világosan megfogalmazta: „Nagy nap március 15-e, nemzeti ünneppé kéne tenni, a dicső nemzeti emlékek ünnepévé, melyen megnyílnak a templomok az imádkozok serege előtt, melyen a harangzúgás az ágyúdörgés a hívők ezreinek ajkairól elhangzó szent zsolozsmával egyesül, melyen mindenki osztály és elvkülönbség nélkül átengedi magát a visszaemlékezés varázshatalmának. Így kellene lenni, de nincs így. ... Itt-ott ünneplik csak meg..........Sanyarú a nép élete a boldogság helyett a nyomor jutott osztályrészül. Önérzetet kell teremteni, hogy folytatni lehessen a független magyar állam megteremtéséért a harcot. Legyen egy örömünnepe a nemzetnek gyásznapból éppen van elég. Most kell erről szólni, amikor az osztálykülönbség feltámadóban van, mikor az arisztokratikus szellem letörni igyekszik a demokratikus hitet az emberekben ....”.31 A korszakban új mozzanatként jelent meg - talán csak taktikai ötletből - a helyi kultuszteremtés lehetősége is, amikor a 1881-ben „Vasmegyei Lapok” rejtélyes p. nevű szerző felvetette a Vidos Józsefnek (1805-1849) történő emlékállítás igényét, de sem formájáról, sem helyéről nem értekezett.32 A nyilvánosságba betörő helyi márciusi ünnepek e korszakban nem párosultak, sem a ’48-as honvédek sorsának látványos felkarolásával, sem pedig a megélt emlékek28 A város egykori főjegyzőjét Hübner János köszöntötte levélben, aki viszontválasszal élt. 29 Március 15-kének Városháza vendéglőben. = Vvm., 1889. márc. 17. 7. p. 30 Hübner János tanácsnok és 39 társa indítványozták a nagy hontalannak halhatatlan érdemeinek megörökítését. A Paragvári utcából kiágazó egyik utcát nevezték el róla, halálakor pedig azt, ami a mai napig is viseli a nevét. 1889. augusztus 16-iki közgyűlés 62. sz. döntése. Kossuth. = Vvm., 1889. júl. 28. 1. p.; Szombathely városhoz. = Vvm., 1889. aug. 4. 4. p.; Kossuth városunk díszpolgára. = Vvm., 1889. aug. 18. 1. p.; Szombathely az élő Kossuthért. = Szombathelyi Lapok, 1894- ápr. 1. 3-4. p. 31 Nemzeti ünnep. = Dunántúl, 1886. márc. 14- 1. p. 32 Vidos József életútjáról és 1848-as szerepéről lásd: Tilcsiíc György: Vidos József politikai pályája. In: Előadások Vas megye történetéről. 2. Szerk. Tilcsik György. Szombathely, 1993. 27-39. p. (Vas megyei levéltári füzetek; 6.) 181
