Benda Borbála: Étkezesi szokások a magyar főúri udvarokban a kora újkorban - Archívum Comitatus Castriferrei 6. (Szombathely, 2014)

A MAGYAR FŐÚRI UDVAROK - AZ ÉTKEZÉS TÁRGYAI: AZ ÉTELEK

„az styriai és austriai szomszédságokból" szereztette be leánya lakodalmára (1649).468 Nádasdy Tamás bécsi asztalán is gyakran feltűnt a kövihal, és valamivel ritkábban a lepényhal. Hazai vizekben egyáltalán nem előforduló halakat is ettek, igaz, nem olyan sűrűn. Batthyány 1. Adám saját böjti asztalára többféle tengeri halfajtát is rendelt: „plataiczot, stockfist, beringet". Közülük a hering „őfelsége”469 a középkorban sokszor mentette meg Európát az éhezéstől, és egyértelműen az egyik legtöbbet fogyasztott hal volt Európa egyes részein, főleg a tengerpartok közelében, de sózva a belső területekre is nagy mennyiség­ben jutott el.4'0 Magyarországon a friss halak nagy választéka mellett nem kapott ennyire jelentős szerepet. A Szakácstudomány írója szerint például a magyarok nem igen élnek ezzel a halfajtával, és ő is csupán három belőle készült ételfélét ír le.471 Mégis sok nyomát találjuk annak, hogy időnként jelentős mennyiségben vásárolták. Batthyány I. Adám sá­fára például, amikor Nádasdy III. Ferenc böjti időszakban nála vendégeskedett (1641), az úr konyhájára 100 heringet vett, darabját 5 d-ért.472 A mennyiség igen jelentős, ha figye­lembe vesszük, hogy Batthyány I. Adám udvarában böjt idején egy étkezésre az uraimék asztalára csupán 6-7 darab hering járt.4'3 Révay Ferencről tudjuk, hogy 1643 februárjában 4 tonnát rendelt Lengyelországból a böjti időszakra, feltehetőleg eladásra is.474 Több föl­desúr ugyanis kikötötte egyes uradalmain, hogy a falvak tőle kötelesek heringet vásárolni. Például Nádasdy III. Ferenc, aki a böjti időszakban tette kötelezővé, hogy jószágaiban csak tőle vehettek heringet, más nem árulhatott.475 De Thököly Zsigmond és István késmárki uradalmában is tőlük voltak kötelesek a falvak heringet venni.476 A plataisz és a stokfis (jelentése tőkehal) az ún. tőkehalak közé tartoznak. A 16. század végén az erdélyi fejedelem akkori fó'szakácsa szerint „oly szakácsok támadtak, hogy ha eliben vinnéd az plataiszt, nem tudná micsoda, s mire való.”47' Ezzel talán arra utalt, hogy régebben gyakrabban főzték a szakácsok plataiszból ételt. A tengeri halak közül fogyasztották még a habarnyicát, vagyis a tengeri polipot.478 479 Leginkább lakomák alkalmával készítettek belőlük ételt. Például Thurzó György gyer­mekeinek (Zsuzsa, Ilona, Imre) és Batthyány I. Adám leányának (Eleonóra) lakodalmá­ra is vásároltak.4'9 A Nádasdy számadásokban viszont nem szerepelnek; úgy tűnik, hogy Nádasdy Tamás asztalára nem vettek még vendégfogadások alkalmával sem. Rák. Feltétlenül szót kell ejtenünk azonban a rákról, amely akkoriban még bőségesen tenyészett tisztavizű patakjainkban. A csejtei uradalmiak étrendjében az első évben áprilistól 468 Koltai, 2003.120. p. 469 King Herring, azaz Hering Király - Georges és Germaine Blond szerint az angolok mai napig így nevezik a herringet. Blond, 1971. 159. p. 4,0 Blond, 1971. 159. p.; Labarge, 1965. 78. p. 471 Radvánszky, 1893. 103. p. 4,2 MNL OL P 1344 Bevételi és kiadási számadások, 1641. 473 1 65 0. március 6. MNL OL P 1322 Föld. fám. no. 952. 474 Fekete György levele Révay Ferencnek. 1643. február 20. SNA Rody Révay Korespondencia. Révay Ferenc levelei. 4n Utasítás Gadóczi Peter lékai számtartó (rationista) számára. 1657. január 1. MNL OL E 185 Utasítások no. 212. 476 MNL OLE 156 fasc. 17. no. 3(e). 477 Radvánszky, 1893. 148. p. 478 Szabó T., 1984.855. p. 479 Radvánszky, 1879b. 23., 57., 63. p.; Koltai, 2003. 120. p. 96

Next

/
Thumbnails
Contents