Benda Borbála: Étkezesi szokások a magyar főúri udvarokban a kora újkorban - Archívum Comitatus Castriferrei 6. (Szombathely, 2014)
A MAGYAR FŐÚRI UDVAROK - AZ ÉTKEZÉS DÍSZLETEI: A POHÁRSZÉK, A TERÍTETT ASZTAL ÉS AZ ÉTELEK
Kezdjük a terítés bemutatását a ma szokott módon: az ebédló' asztalra már akkoriban is abroszt tettek. A hétköznapokon „egy úri tisztességes abrosszal" fedték be,1068 ünnepi étkezések alkalmával pedig egy alsó abroszra egy szőnyeget, arra egy bőrabroszt, majd végül egy vékony abroszt tettek. Az asztali vászonneműk - köztük az abroszok is - anyagukat tekintve lehettek patyolatból, gyolcsból és vászonból. Közülük a legfinomabb anyag a patyolat volt. Finomságban ezt követte a gyolcs, majd a legdurvább minőségű vászon. A patyolat és a gyolcs vászonszövéssel készült lenből vagy pamutból. A vászon is készülhetett lenből, kenderből vagy pamutból.1069 1070 Az abroszokat és az étkezéshez való egyéb vászonneműket a fehérneműhöz (ingek, lepedőszélet, párnahajak, stb.) hasonlóan hímzéssel díszítették. A vászonhímzések közül a legjelentősebb az ún. úrhímzés volt, amelyeket a főúri és nemesi asszonyok készítették leányaik, szolgálóleányaik és török hímzőasszonyok segítségével. A főúri asszonyok kézről kézre adták a hímzések mintájául szolgáló rajzolt vagy varrott példákat. A hímzéshez selyemfonalakat, fémfonalakat használtak, amelyeket vagy Bécsben szereztek be, vagy a töröktől vásároltak. A legdrágább fémfonal a lapos vagy gömbölyű, aranyból vagy ezüstből húzott skófium volt. Jól példázza a fonalak rangsorát Bethlen Katának a menyegzőre szükséges keszkenőkről írt sorai: „ami a keszkenők dolgát illet, én úgy tudom, hogy skófiumos keszkenő kívántatatik a násznagynak, vőfélynek és a két örömmondónak. Gazdának is, mikor idegen főgazda vagyon, de mikor atyafi az főgazda, olykor nem szükséges kívántatik."1010 Az abroszok közepét egy koszorú fonta motívummal hímezték ki, közepén címerrel, címerállattal vagy névbetűvel. Az abroszok széleit széles sávban indás virágköves vagy árkádos hímzéssel díszítették. A középkorban még nem használtak tányért: a közös tálból kivett ételt egy ún. szeletelő kenyérre tették rá, és ha szükségesnek érezték ezen a szeletelő kenyéren vágták fel, majd kézzel a szájukba tették. Evés közben arra törekedtek, hogy a mártásba mártott húsról ide csöpögjön a szaft.1071 1072 1073 Funkciójából következőleg a szeletelő kenyérnek többnapos keménységűnek és kiszáradt- nak kellett lennie. Európa egyes részein a 15. században kezdte a szeletelő kenyeret egy négyszögé' vagy kerek fadarab felváltani, melynek a közepén egy nagyobb mélyedés volt a hús és a szósz számára, és valamelyik sarkában egy kisebb másik a sónak. Ez tekinthető a tányér elődjének.10'2 A tányérhasználat is különböző időpontokban terjedt el Európa különböző részein. Itáliában már a 15. században tányérból ettek, Angliában viszont még 16. századig szeletelő kenyeret (bread trencher) használtak, és csupán a század folyamán kezdte a kenyeret felváltani a tányér fából készült elődje, amit az angolok továbbra is szeletelőnek (trencher) neveztek.10'3 1068 Lakó, 1982. 41. p. 1069 László, 1986. 311. p. 1070 Ember, 1980. 29-30. p. 1071 Brears, 1993. 157. p. 1072Tannahill, 1973. 227. p. 1073 Brears, 1993. 157. p. Még Comenius Orbisának 17. században készült fordításában is szeletelő (trencher) kifejezést használnak a tányér (plate) helyett. Viszont plate-nek nevezték azt a lapos tálat, amin a pástétomot tálalták! Comenius, 1675. 106. p. 182
