Melega Miklós: A modern város születése; Szombathely infrastrukturális fejlődése a dualizmus korában - Archívum Comitatus Castriferrei 5. (Szombathely, 2012)
GÁZSZOLGÁLTATÁS
a széltől, esó'tó'l. Az első' beszerzésből származó lámpák fedél- és négy oldalüvegét gyengén erősítették össze, így szélviharok alkalmával gyakran kiestek és összetörtek a lapok. Később tökéletesebb, fémmel szegélyezett üveglapos lámpákat vásároltak, amelyeken egy meggyújtáskor, tisztításkor használható nyitható ajtó is volt. A Horváth Boldizsár tér 2 ötágú kandeláberének csonka kúp alakú lámpái íves üveglapokból álltak.443 (22. kép) A KÖZVILÁGÍTÁS RENDJE A lámpagyújtás és eloltás időpontját a társulattal kötött szerződés 17. §-a alapján a város határozta meg és ellenőrizte. Az 1873-ban rögzített alapelvek szerint télen este 11 óráig, nyáron pedig éjfélig minden lámpának világítania kellett, azután viszont csak a korábban már említett 48 db egész éjjeli lámpa maradt égve. Táncmulatságok és ünnepségek alkalmával egész éjszakára korlátozás nélkül biztosították a szolgáltatást. Részletesebb szabályozásra és a világítás ellenőrzésére a városvezetés 1888-ig nem sok figyelmet fordított, ekkor azonban megszerkesztették az első „Kivilágitási gáznaptár”-t, amely július 1-jén lépett hatályba, s ennek betartását ettől kezdve figyelemmel is kísérték. (A naptár megalkotásakor a közeli Sopron ezirányú szabályzatát használták mintául) .444 A lámpákat négy kategóriába sorolták, közülük az első két csoport, az ún. „egész éjjeli lángok” és a „fél éjjeli lángok” képviselték a legnagyobb arányt. A közvilágítási lámpák nagy része „egész éjjeli” lett, amelyek napfelkeltéig égtek. A „fél éjjeli lángok” mindössze este Vi 11-ig világítottak, de csak az októbertől márciusig tartó félévben gyújtották fel őket. A világítási naptár hónapokra, s azon belül heti-kétheti periódusokra lebontva írta elő a lámpák meggyújtásának és eloltásának időpontját. A nappalok és éjszakák hosszának éven belüli változását követve a téli hónapokban délután 5-6 óra körül gyúltak fel a fények, és - egész éjjeli láng esetében - reggel Vi 6-7 óráig égtek. Tavasszal és ősszel az esti 7-8 órától reggeli 4-5 óráig, nyáron este 8-1h 9 órától hajnali 2-3 óráig volt világítás az utcákon. A légszeszgyár alkalmazásában álló lámpagyújtók fél óra alatt tudták bejárni a várost, ezért a lámpák meggyújtását és eloltását az előírt időpont előtt 1A órával előbb megkezdték és ennyivel később is fejezték be. A város előírásának megfelelően mindig a forgalmasabb utcákban kezdték a lámpák meggyújtását, az eloltást pedig a külvárosban. A kivilágítási gáznaptár a holdjáráshoz is igazodott. Az „erős holdvilágú éjjelek”-en, azaz telihold alkalmával télen a fél éjjeli, nyáron egyes egész éjjeli lámpákat takarékossági szempontból nem gyújtottak meg, mivel derült időben kevesebb mesterséges fényre volt szükség. (Az említett lángok a nyári hónapokban a holdtölte napján és az azt megelőző 4 illetve az azt követő 3 napon át nem égtek. Télen 9 napig tartott a világítási korlátozás, a telihold, az azelőtti 5 éjszaka, illetve az utána következő3 éjjel időtartamára). Ha a holdvilágosnak előrejelzett estéken beborult az ég, a fenti korlátozó rendelkezés értelmét vesztette, és a város kérésére a társulat az utcákat a megszokott teljes kivilágításban részesítette. A városban létezett két központi jelentőségű hely, ahol a világítást más szabályok szerint - a harmadik kategóriába sorolt ún. „időszaki lámpák”-kal - szolgáltatták. Ezek közé tartozott a Horváth Boldizsár téri Szentháromság-szobor körül elhelyezett négy kandeláber (23. kép), 443 VaML Szv. pg. Közig. ir. III. 311/1887., III. 7/1896.; Laky, 1988. 83. p. 444 VaML Szv. pg. Különgy. vili. ügy.; VaML Szv. pg. Közig. ir. III. 14/1888., III. 3/1893.; VaML Szvt. Tan. jkv. 26/1873.; Légszesz-ügy. = VL, 1888. júl. 1. 3. p. 154
