Előadások Vas megye történetéről V. - Archívum Comitatus Castriferrei 4. (Szombathely, 2010)
A ZSIDÓSÁG VAS MEGYÉBEN A 14–20. SZÁZADBAN - Melega Miklós: Egy szombathelyi zsidó gyáriparos család, a Mayerek története, 1865–1945
Mayer Mór kezdetben Rechnitzer Salamon belvárosi házában lakott, és itt volt sókereskedői üzlethelyisége is. 1888-ban már egy saját tulajdonú, Erzsébet Királyné utca 16. szám alatti (ma: Fő tér 41.) ingatlant mondhatott magáénak, Geiszt Lajos, a sikeres kereskedő-iparos vállalkozó háza szomszédságában. Népes családjával ezt követően ebben az elegáns házban élt haláláig.22 Mayer Mór 1860. október 31-én házasodott meg, a sümegi születésű, 21 éves Graner Emmát nőül véve. Apósa Graner Hirsch Sámuel bécsi kiskereskedő volt. Házasságukból hét gyermek született. Közülük az első három Rábaszentmártonban látta meg a napvilágot: Cecília 1861-ben, Róza 1863-ban, Benjamin 1864-ben. Szombathelyre költözésük után még négy gyermekük született: Alfréd 1866-ban, Ida 1868-ban, Ferdinánd 1869-ben, és Anna 1872-ben. E népes családból mindössze két gyermek maradt felnőtt korában is Szombathelyen. Az elsőszülött fiú, Benő, aki a gyufagyárat örökölte, és a legfiatalabb testvér, Anna, akit a körmendi születésű kereskedő, Wiener Sándor, a Puntigámi Sörgyár szombathelyi képviseletének alkalmazottja vett feleségül, 1895-ben. A többi lánytestvér házasságkötése révén került el a városból, Bécsbe és Győrbe. Férjeik bécsi kereskedők voltak. Mayer Cecíliát 1882-ben Scheiber Lajos, Mayer Rózát 1884-ben Frank Lipót vette feleségül. Mayer Ida 1892-ben Kremsier Miksa győri kereskedővel kötötte össze életét. Mayer Ferdinándot apja jogi pályára irányította, és a doktorátus megszerzése után ügyvédi praxist folytatott Budapesten. Mayer Alfrédről nem rendelkezünk adatokkal.23 Mayer Mórt 83 éves korában, 1913. március 18-án, hosszas szenvedés után, végelgyengülésben hunyt el.24 A Vasvármegye nekrológja e szavakkal búcsúztatta: „Szorgalmas, derék, becsületes munkával betöltött, szépen megélt életét zárta le a halál ..., azok a fekete zászlók a vármegyeház és a városház erkélyén a közélet halottját gyászolják, nem a politikát, küzdolgokat hajszoló vezető férfiú, hanem a fáradhatatlan, szorgalommal dolgozó munkásember érdemeinek hirdetői. ... Az elhunyt harminc éven át elöljárósági tagja volt a szombathelyi ífrfaelita] hitközségnek, amely mindenkor kegyelettel őrzi meg emlékét.”25 Temetésén részt vett a városi tanács delegációja, a közgyűlési tagjai, valamint a zsidó hitközség elöljárósága. A gyászszertartás Fő téri háza udvarán kezdődött, ahol „Horovitz József főrabbi mindeneket megható szép beszéddel méltatta az elhunyt érdemeit, értéke munkásságát, mely számára mindenütt közbecsülést biztosított. Goldstei Miksa kántor és a férfikar megható gyászéneke után gyászkocsira tették az egyszerű koporsót, melyet százakra rugó résztvevő közönség kisért utolsó útjára a szombathelyi itrfaelita] temetőbe.”26 VaML Szv. pg. Közig. ir. III. 110/1885., III. 145/1889.; VaML A Szombathelyi Járásbíróság iratai. Telekkönyvi iratok (továbbiakban: SZJB TK ir.) 2148. sz. betétlap; Heimlich, 1900. 101. p.; Fóth, 1908. ^ 73. p.; Szombathely. = BLL, 1890. 5. sz. 23. p. 23 VaML Vv. fel. akv. Körmend, izr. ház. akv. 15/1860.; VaML Vv. fel. akv. Szombathely, neológ izr. születési anyakönyv (továbbiakban: szül. akv.) 45/1866., 14/1868., 48/1869., 23/1872.; VaML Vv. fel. akv. Szombathely, neológ izr. ház. akv. 15/1882., 4/1884-, 7/1892., 7/1895.; VaML Vv. fel. akv. Németújvár, izr. szül. akv. 22/1864.; VaML SZJB TK ir. 2148. sz. betétlap; VaML VaML SZT Cb. Ec. 826. 24 VaML Vv. áll. akv. Szombathely, hal. akv. 149/1913. 25 Mayer Mór meghalt. = Vvm., 1913. márc. 19. 5. p. 26 Mayer Mór temetése. = Vvm., 1913. márc. 20. 5. p. 60