Előadások Vas megye történetéről V. - Archívum Comitatus Castriferrei 4. (Szombathely, 2010)

LEGENDÁK ÉS TÉVHITEK, VALÓTLANSÁGOK ÉS MELLÉFOGÁSOK VAS MEGYE 1–20. SZÁZADI TÖRTÉNETÉBEN - Melega Miklós: Éhen Gyula, a legendák övezte szombathelyi polgármester

meritumai.”67 68 Egy másik tanulmányában a következő jellemzést adja: „A szabadkőműves, nagy alkotó Éhen Gyulának gyűlnek az ellenségei. Mindenekelőtt az egyház, amelyik orrát fin­torítja a részeg munkások és erkölcstelen munkásnők és lányok szaporodása láttán. Azon meg már kifejezetten kétségbe esik, hogy a modem, nagyvárosias településen Ehen Gyula korszerű munkáslakótelepet kíván létesíteni, az istentagadás és a szocialista eszmék fő fészkeként.”66 Pár sorral később azt is megtudhatjuk a szerzőtől, hogy Éhen Gyula tevékenysége miatt a püspökség politikai aknamunkát kezdett ellene, és ennek végeredményeként buktatták ki a polgármesteri székből, hogy ezzel végleg félreállítsák az útból. Ehen Gyula egyházel­lenes karakterének kidomborítása érdekében Horváth Ferenc többször utal, továbbá a politikus szabadkőműves mivoltára is.69 A fenti, ideológiai okok miatt eltorzított jellemzések hamis képet festettek Éhen Gyuláról. Kétségtelen, hogy korának művelt társadalompolitikusaként ismerte Marx, és Lasalle munkásságát, de ez nem jelentette azt, hogy valaha is azonosult volna nézeteikkel. A szocializmus bizonyos tanainak, a társadalmi reformoknak létjogosultságát ugyan nem ta­gadta, de ezek érvényesülésére csak a fennálló törvények keretei között, a társadalmi rend felforgatása nélkül látott lehetőséget. Elvbarátjához, Varasdy Károlyhoz hasonló, liberális polgári gondolkodóként a szocializmus és a kommunizmus harcos eszméit elutasította, mert azokban a szabadság-, a demokrácia- és az istentagadás veszélyes ideológiáját látta.70 Ezzel kapcsolatos nézeteit 1882-ben vezércikkben fejtette ki: „Hol egy-két léhűtő alkalmat keresve a Marx és Lasalle féle tanok bemajmolására, mint biztos, célra vezető szent igéket, buzdítva hirdetik a jelenkori szocializmusnak úgy a társadalmi rendet, mint az egyéni jogot és szabadságot felforgatással fenyegeti5 tanai: ott előtérbe lép és kell, hogy lépjen az állam visszatorló hatalmának azon joga és kötelessége, mely szerint a veszélyeztetett társadalmi rend érdekében és az egyéni jogok törvényellenes támadása ellenében szigorának teljességével elálljon. ... A szabadság, a család, a haza, a tulajdon és a vallás, mint az emberiség legdrágább kincsei és társadalmi életünknek ... alapfeltételei, - mind ezek oly dolgok a modem szocializmus előtt, melyek megsemmisítendők, s helyébe az atheizmus, a szabad szerelem és a tulajdonközösség léptetendő, még pedig a nemzetiségre való tekintet nélkül.... gondolkodnunk kell, hogy mi módon irtsuk ki a mérges maszlagot hazánk talajából.”71 A munkástelep eszméjét Éhen Gyula valóban propagálta, de véletlenül sem azért, hogy ott a szocializmus terjedésének táptalajt teremtsenek. Éppen ellenkezőleg, a telep felépítésétől a társadalmi feszültségek enyhülését várta. A tulajdonhoz, illetve lakáshoz jut­tatásban a társadalmi bajok orvoslására alkalmas eszközt látott, azt remélve, hogy ettől a munkásság elégedetlensége, osztályharcos hajlama csillapodik, és a kivándorlást ösztönző erők is enyhülnek.72 A „Városok” című kétkötetes munkájában külön is kitért a munkás­kérdés kezelésének lehetséges módozatairól vallott nézetei kifejtésére. A városi munkásság számára a lakáskörülmények javításában, a zsúfoltság és a rossz közegészségügyi állapot fel­67 Horváth, 1988. 68. p. 68 Horváth, 1971. 345. p. 69 Horváth, 1971. 344-346. p. 70 Varasdy Károly: A socializmus és a communizmus. = Vasmegyei Lapok (továbbiakban: VL), 1882. ápr. 9. 1-2. p., ápr. 13. 1. p., ápr. 16. 1. p., ápr. 20. 1. p., ápr. 23. 1. p.; Ehen Gyula: Sensationalis bűneset. = VL, 1882. aug. 31. 1. p. '' Éhen Gyula: Sensationalis bűneset. — VL, 1882. aug. 31. l.p. 71 Társadalmi városfejlesztés. = Vvm., 1907. jún. 15. 1. p. 381

Next

/
Thumbnails
Contents