Előadások Vas megye történetéről V. - Archívum Comitatus Castriferrei 4. (Szombathely, 2010)
LEGENDÁK ÉS TÉVHITEK, VALÓTLANSÁGOK ÉS MELLÉFOGÁSOK VAS MEGYE 1–20. SZÁZADI TÖRTÉNETÉBEN - Gyáni Gábor: Identitás, emlékezés, lokalitás
Hasonlóan mitikus jelentést kap adott lokalitás mai legitimitása szempontjából a valamikori megtelepedés történetileg adatolt ténye, a helység első említése a középkori oklevélben, a kivételes jogi státus elnyerése. Nem véletlen tehát, hogy a kommemoratív emlékezet döntő referenciája az origohoz kapcsolódó kultikus viszony: egy település szabad királyi városi rangra emelésének vagy egyéb privilégium elnyerésének - a vásár- tartási jognak, a jász-kun redemptionak - a méltó emlékezete a kommemoráció kézenfekvő alkalmát kínálja. Ennek hiányában más nevezetes esemény is forrása lehet a kommemorációnak. A helyi identitás megteremtéséhez és ápolásához elengedhetetlen helyi tudás, lokális történelmi tudat számos specifikus vonást mutat a nagytörténettel összefüggő tudáshoz és tudathoz képest. Ennek részben az is oka, hogy a helyi történetet megkonstruáló racionális megismerés a nemzeti történetíráshoz viszonyítva fejletlenebb intézményes keretek közt kénytelen működni, és még ha történetírói igénnyel beszélik is el adott hely - település - múltját, az így megszerzett tudás kanonizálásának és elterjesztésének láthatóan csekélyebb a lehetősége, mint a nemzeti történeti narratívának. Már csak azért is, mert nem kerül be a kötelezően előírt iskolai tananyagba, ezért kevesen is tudhatnak róla. Ráadásul a helyi múlt képe többnyire töredékes: nem csak a történet kezdete vész gyakran teljesen homályba, hanem olykor még a későbbi etapok is roppant hiányosan fűzhetők fel a kronologikus és lineáris történeti elbeszélés vonalára. Nem csoda, ha a nagytörténet, a nemzet historikumának történelmi fogalma többnyire elnyomja, majd pedig a feledés, netán az irodalmi megnyilatkozás zárványába száműzi a helyi történelmi tudást és érzékenységet. Ezért is viseli magán gyakran a nemzeti történetírás árnyékában a 19. század végén kibontakozó helytörténetírás az alsóbbrendűség bélyegét, miután csak a szubnacionális identitások számára van vagy lehet bármiféle mondanivalója.15 Olyan történelmi tudást és érzékenységet szólaltat meg ugyanakkor, amely rokon a népi történelmi tudat folklór- és mondavilágával, a nemesség, olykor a polgárság más formákat öltő történelmi mitológiájával vagy azokkal a történetekkel, amelyek a központi hatalom történelmi mítoszteremtő erőfeszítéseiből sarjadnak. Az orális mnemotechnika segítségével fenntartott népi történelmi emlékezetet a néprajztudomány rekonstruálja számunkra. Máig vita folyik ugyanakkor a néprajztudósok között arról, hogy mennyire gazdag, illetve mennyire kézzelfogható egyáltalán a népi történelmi emlékezet. Öröklött, a mainstream néprajztudomány által máig osztott, elsőként, mindenesetre a leghatásosabban Luby Margit által az 1930-as évek végén megfogalmazott felfogás szerint a parasztság folklorizálódott történelmi emlékezete csökevé- nyes és feltűnően szegényes.16 Voigt Vilmos elismeri ugyan, hogy a népi (paraszti) történelmi memória feltehetően gazdagabb lehetett, mint amit ma ismerünk belőle. „Aj akkori kollektív tudat bizonyára megvolt, csak aktuális gyűjtője hiányzott!”17 Gyorsan hozzáteszi azonban: semmiképp sem tételezhető fel, hogy valóban létezett volna a múltban a nép15 „Mindezek a I helytörténet-írói] vállalkozások társadalmilag többé-kevésbé korlátozott bázisra épültek: a helyi polgárság, a polgári átalakulást átvészelt nemesség, később a kispolgárság felsőbb rétege - vagy kifejezetten csak a szaktudományos körök - érdeklődésére és igényeire.” Vörös Károly: A helytörténeti kutatásról. = Valóság, 1972. 2. sz. 42. p. 16 Luby Margit: Népünk történeti tudásáról. = Társadalomtudomány, 1938. 169-176. p. 17 Voigt Vilmos: Van-e kulturális emlékezete a népnek? = 2000, 2008. 1. sz. 74. p. 308
