Előadások Vas megye történetéről V. - Archívum Comitatus Castriferrei 4. (Szombathely, 2010)
NEVEZETES CSALÁDOK VAS MEGYÉBEN A 17–20. SZÁZADBAN - Melega Miklós: Képek a szombathelyi Brenner család életéből, 1850–1920
nek juttatta a prater-beli birtokot teljes felszerelésével, valamint az ennek szomszédságában fekvő Temető és Szent Márton utcai belsőségeket, illetőleg a legtöbb szombathelyi házat. A végrendelet végrehajtása, a vagyon elosztása, illetve a többi testvérnek szánt 200.000 koronát meghaladó összeg kifizetése így Brenner Tóbiásra hárult, akinek kölcsönt kellett felvennie, hogy az örökösöknek járó kézpénzt előteremtse, mivel az ingatlanok eladása lassan ment.64 Brenner (V.) János végrendeletében bőkezűen rendelkezett az alkalmazottainak szánt juttatásokról is. Ezen túlmenően a szegénysorsú iskolás gyermekek támogatására egy további, 5000 koronás alapítványt hozott létre. Életében is sokat áldozott közcélra, így a domonkos zárda vagy a Vasvármegyei Kultúregylet Múzeuma javára, végrendeletében pedig félmillió koronát meghaladó vagyonának több mint 10%-át egyházi és jótékony egyesületek, beteg- és szegénygondozó intézmények, kórházak számára adományozta.65 Élete utolsó éveiben gerincbetegsége miatt tolószékbe kényszerült. Orvosai tanácsára hozzálátott a prater-beli épület felújításához, mert az orvosok szerint betegsége összefüggésben állt a nedves lakással. A villa környékét alagcsövezték, az egész házat szigetelték, új válaszfalakat és oszlopokat építettek benne. A munkálatok 60.000 koronába kerültek, amelyért akkoriban egy új emeletes házat is fel lehetett volna építeni. Brenner János a felújítás idejére átköltözött Zrínyi Ilona utca 3. számú házába, de a munkálatok befejezését már nem érhette meg. Élete utolsó szakaszában ágyban fekvő betegként sokat szenvedett. Zrínyi utcai házában halt meg 1908. február 8-án délelőtt. Temetésén több ezren vettek részt, és az utcában szinte mozdulni sem lehetett a nagy tömegtől. A városi közgyűlési képviselők testületileg vonultak ki, mellettük megjelent a fő- és alispán, a premontrei rend tagjai, az iskolák tanári kara, a helyi pénzintézetek, és a Mayer Gépgyár vezetői, valamint barátja, Éhen Gyula.66 A sajtótudósítások szerint ravatalánál „... társadalmi állásra való tekintet nélkül ott volt az egész város ... ”,67 mert „Brenner János munkás tevékenysége, közéleti működése, és humánus cselekményei nem csupán egy elzárt körre terjedtek, ... annyira behálózták az egész társadalmunkat, hogy úgyszólván alig akadt ember Szombathelyen, akit valami érzelmi szálak ne fűzzenek az elhalthoz”68 A város közgyűlése - a köz érdekében végzett munkáját és nagylelkű adományait értékelve - 1911-ben a Fürdő utcát, amely a családi villa felé vezetett, Brenner János utcának nevezte el,69 70 a következő indoklással: „Mert Brenner János nemcsak életében volt a város igaz és hű polgára, nemcsak életének java részét szentelte a város közügyeinek, hanem utolsó óráinak közeledtekor, végső akaratának megnyilvánulása és kifejezője volt a város iránti mélységes szeretetének, amikor városi köz és egyéb jótékonysági célokra vagyonának tekintélyes részét ráhagyományozta.”10 64 VaML Brenner cs. ir. Brenner (V.) János iratai. Végrendelet; VaML Szv. pg. Hal. jkv. 55/1908.; VaML Brenner cs. ir. Emlékirat 118. p. 65 VaML Szv. pg. Különgyűjtemények 2. doboz.; VaML Brenner cs. ir. Brenner (V.) János iratai.; VaML Brenner cs. ir. Emlékirat 117. p.; Brenner, 1997b. 309. p.; Brenner János. = SZFÚ, 1908. febr. 7. 1-2. p.; Brenner János halála. = Vvm., 1908. febr. 7. 1. p.; Brenner János végrendelete. = SZFÚ, 1908. febr. 9. 2. p.; Bodányi, 1910. 37., 199. p.; Fehér, 1927. 116. p. 66 VaML Vas vármegye állami anyakönyvi másodpéldányainak levéltári gyűjteménye (továbbiakban: Vv. áll. akv.) Szombathely, hal. akv. 51/1908.; VaML Brenner cs. ir. Emlékirat 72., 100., 117. p.; VaML Szv. pg. Hal. jkv. 55/1908.; Brenner János temetése. = SZFÚ, 1908. febr. 8. 1-2. p.; Brenner János temetése. = Vvm., 1908. febr. 8. 2. p. 61 Brenner János temetése. = Vvm., 1908. febr. 8. 2. p. 68 Uo. 69 Brenner János. — SZFÚ, 1908. febr. 7. 1-2. p.; Brenner, 1997.310. p.; VaML Szv. pg. Közig. ir. III. 572/1911. 70 VaML Szv. pg. Közig. ir. III. 572/1911. 148